Megharapott és kirabolt egy 14 éves MAGYAR fiút egy „nő” Budapesten

Három év és 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte nem jogerős döntésében a bíróság azt a “nőt”, aki megharapott és kirabolt egy 14 éves fiút a fővárosban tavaly decemberben – közölte a Fővárosi Főügyészség. A közlemény szerint a nő a Kálvin téri metróaluljáróban szóba elegyedett a kiskorúval, pénzt kért tőle, majd együtt sétáltak el a Ráday utcáig, ahol a nő elkérte a fiú telefonját, de többszöri felszólításra sem adta vissza.

A sértett megpróbálta visszavenni a telefont, ekkor azonban a vádlott megharapta az egyik ujját, majd a készüléket a válltáskájába tette, és elhagyta a helyszínt, miközben a fiút veréssel fenyegette.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét. A bíróság a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását – tették hozzá.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »