Megháromszorozta bevételét az egyik Mészáros-közeli cég

Brexit
Londonnak sikerült egy olyan egyezményt kötnie az EU-val, amellyel Nagy-Britannia megőrizheti uniós piacait – erről a brit miniszterelnök beszélt azzal kapcsolatban, hogy egy év maradt hátra a brexitig. Theresa May munkáspárti elődje, Tony Blair ugyanakkor azt mondta, szerinte még mindig nincs késő a kilépési folyamat leállítására, amire állítása szerint nagyobb esélyt lát, mint néhány hónappal ezelőtt. A britek 2016 júniusában, egy népszavazáson döntöttek az unióból történő kilépés mellett.

Triplázás
Egy év alatt csaknem megháromszorozta bevételét a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global. A vállalatcsoport árbevétele az előzetes jelentés szerint 46 és fél milliárd forintra nőtt, adózott eredménye majdnem hatmilliárd forint volt. A cégcsoport saját tőkéje az előző év hasonló időszakához képest a duplájára emelkedett, és kevéssel meghaladta a 15 milliárd forintot. A társaság közleményében jelezte: stabil mérleggel és kilátásokkal vágott neki az idei évnek, várakozásaik szerint saját tőkéjük 110-120 milliárd forinttal is nőhet majd.

Bővülés

Új időszámításba lép át Magyarország gazdasága, amelyben az autóipar zászlóshajónak számít – mondta Szijjártó Péter egy magyar vállalat új gyártócsarnokának átadásán. A külügyminiszter szerint az autóipari ágazat továbbra is dinamikusan bővül, már az idei év eddigi adatai is tízszázalékos emelkedést mutatnak. A miniszter elmondta: a magyar cég további fejlesztéseihez újabb 1,3 milliárd forint támogatást adnak.

Magyarország gazdasága most egy új időszámításba lép át, hiszen a magyar gazdaság zászlóshajója az autóipar. Az az ipar, amely számára itt önök alkatrészeket gyártanak. Magyarországon az autóipar a tavalyi esztendőben minden korábbi rekordot megdöntve 8000 milliárd forint feletti termelési értéket tudott felmutatni, soha ilyen korábban még nem volt, és ma már 175 ezren dolgoznak ebben az ágazatban – nyilatkozta Szijjártó.

BUX
Pluszban zárt a BUX. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe csaknem másfél százalékos emelkedéssel, 37 259 ponton fejezte be a csütörtöki kereskedést.

Deviza
Tartotta magát a forint, az eurót a 312-es szint körül jegyezték, a svájci frankot 265, a dollárt 253 forintért adták tőzsdezáráskor a bankközi kereskedelemben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »