Megint összehordta a szél a szemetet a Kossuth térre

A DK, Együtt, MoMa, LMP és egyéb agymosottak 5-600 fős csoportja sípol, dobol a Kossuth téren. Megjelent Tuareg is, aki a rendezvény végeztével és a szónoklatok után kerekasztal beszélgetésre hívta híveit. Az országot eladni, betolakodó migránsoknak önként átadni kívánok nevében és megelégedésére Pusztai Erzsébet, a MoMa alelnöke Magyar György, ügyvéd Glázer Attila, fotóművész Katona Andrea, a KARD egyesület alelnöke, az Országos Széchényi Könyvtár volt főigazgatója Bokros Lajos, a MoMa elnöke szólalnak fel, megfagyási és kihalási sorrendben.

Magyar Menedék - Sitchin

Az esemény facebook oldalán a szemüvegüket otthon felejtő nyugdíjas csapat Uber-klassz módon már nyolcszoros szorzóval számol, és négyezer embert vízionál. A vacogva elmondott önmegvalósító szónoklatok ledaralása után a kissé megszaporodott csapata gyorsan megunta saját magát és hazament. Elképzelhető, hogy még saját maguktól is elhatárolódtak, különös tekintettel arra, hogy tüntetésük alapját a nácifasisztarasszista jobbikos Novák Előd kis akciója képezte. Most akkor hogyan is van ez?


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »