Megkereste a befogadott eltérő kultúrájú idegen betolakodókat a Jobbik

Nyilvánosságra hozta a Jobbik azoknak a településeknek a listáját, ahol bevándorlók, menekültek vagy oltalmazotti státuszban lévők élnek. Az ellenzéki párt közérdekűadat-igénylésére, jellemzően kisebb települések jegyzői adtak ki adatokat, megyeszékhelyek nem. A bemutatott lista 17 települést tartalmaz az ország minden részéről – ezekben összesen 457 befogadott él. Vannak települések, amelyek már több mint tíz éve befogadtak egy-egy menekültet.

A legtöbb menekült, illetve oltalmazott, több mint 200 fő a Győr-Moson-Sopron megyei Vámosszabadiban él, ahol korábban nyílt befogadóállomás is működött.

A Jobbik közérdekűadat-igénylésére a többi településnek még egy napja maradt válaszolni.

Nemcsak ezt van joguk tudni a magyar embereknek, hanem azt is, hogy ezek a migránsok miből élnek, hogy dolgoznak-e és hogy szabadon mozoghatnak-e. Már csak azért is, mert tudjuk, hogy igen sok bűncselekmény derült ki nemrégiben, amit migránsok követtek el Magyarországon – mondta el Hegedűs Lórántné, a párt országgyűlési képviselője.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »