Megkezdődött a visszaszámlálás a német határzárig

Megkezdődött a visszaszámlálás a német határzárig

MTI nyomán

Elkezdődött a felkészülés a német szövetségi belügyminisztériumban arra az esetre, ha le kell zárni a határt a menedékkérők előtt – írta a Welt am Sonntag című német vasárnapi újság.

A Megkezdődött a visszaszámlálás a határzárig című összeállítás szerint a kormány fordulópontnak szánja a március 7-re tervezett EU-Törökország csúcstalálkozót a menekültválság kezelésében, és Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter szavai szerint az eddigiekhez képest „másmilyen intézkedésekre” kerül sor, ha nem sikerül rövidesen nagymértékben csökkenteni a görög-török határon az EU-ba belépő menekültek számát.

Thomas de Maiziere tárcájánál már dolgoznak arra vonatkozó terveken, hogy

a következő hetekben visszautasítanak menekülteket a határon.

A miniszter azonban valószínűleg nem jelent majd be „drasztikus akciókat”, mert a meglepetés erejére is szüksége van, és biztonsági körökben azt mondják, hogy a március 13-án három tartományban – Baden-Württemberg, Rajna-vidék-Pflaz, Szász-Anhalt – tartandó helyi választások előtt nem történik semmi ebben az ügyben. A döntést pedig nem egyedül a miniszter hozza meg, az utasítást a kancellári hivatalnak kell kiadnia – írta a Welt am Sonntag.

Pr-humanizmus

Thomas de Maiziere egy tavaly év végi interjúban már alapvetően más megvilágításba helyezte Merkel „humánus” politikáját K iemelte, hogy lehetséges a belépés megtagadása a menedékkérőktől. Mint mondta, politikai döntés volt, hogy nem élnek a lehetőséggel – idézte fel a lap a miniszterrel készített decemberi interjúját, rámutatva, hogy Angela Merkel kancellár és Peter Altmaier kancelláriaminiszter, a kormány menekültügyi koordinátora föltétlenül el akarta kerülni, hogy menedékkérők visszaszorításáról a német határon készült „utálatos” képek járják be a világot. Vagyis a nyitott kapuk német politikája – amelyet Berlin harciasan kér számon mindenki máson, így hazánkon is – valójában

közel sem emberiességi, sokkal inkább pr-megfontolásokon nyugodott.

Hírdetés

Jelenleg viszonylag kevés menedékkérőtől tagadják meg a belépést, számuk januárban 5000, februárban 2300 volt, a hatóságok azonban arra számítanak, hogy a belépésre jelentkezők száma az időjárás jobbra fordulásával ugrásszerűen emelkedik majd márciusban.

Páncélszekrényben a parancs

A szövetségi rendőrség már tavaly szeptemberben elkészített egy tervet a határ lezárásáról valamennyi menedékkérő előtt. A 30 oldalas

– jelenleg páncélszekrényben fekvő – bevetési parancs

a szövetségi rendőrség 21 századának szól, és akár azonnal ki lehet adni. A jogalapot a menedékjogi eljárásról szóló törvény biztosítja, amely szerint meg lehet tagadni a belépést biztonságos harmadik országból érkező menekültektől.

A dokumentum alapján a határőrizetért felelős szövetségi rendőrség egységei lezárnák a bajor-osztrák határszakasz valamennyi – hatvannál is több – átkelőjét, valamint az Inn és a Salzach határfolyó összes hídját, és legfeljebb „mini kontingensekben” engednének be az országba menedéket kereső embereket.

A terv szerint számos egység a „hátországban”, a határ menti térségben tevékenykedne, feladatuk a zöldhatáron átkelő emberek összegyűjtése és a határra szállítása lenne, méghozzá helikopterrel, a határon dolgozó kollegák pedig

akár vízágyúkat is bevethetnének.

A szövetségi rendőrség legfeljebb két hétig tudná ellátni a feladatot a jelenlegi kapacitások mellett, még akkor is, ha támogatást kap a tartományi rendőrségek készenléti, rohamrendőri egységeitől. A berlini vezetésnek viszont nem is az intézkedés időtartama a fontos, hanem a „jelzésérték”, a menekülteknek küldött üzenet. Azt pedig Angela Merkelnek kellene elmagyaráznia, hogy az intézkedés milyen viszonyban áll eddigi politikájával és híres mondásával, miszerint „megoldjuk az ügyet”, vagyis Németország megbirkózik a menekültválsággal.

A bajor kormány is készül egy lehetséges fordulatra, a Welt am Sonntag beszámolója szerint a tartományi belügyminisztérium nemrég utasította a rendőrség több területi vezetőségét, hogy kezdjék meg az „előzetes mérlegelést” arról, miként lehetne támogatni a szövetségi rendőrséget, ha annak feladata lenne a tartós határellenőrzés és a menekültek visszautasítása.

Joachim Herrmann tartományi belügyminiszter ezt megerősítette, a lapnak adott nyilatkozatában kiemelte: amennyiben a március 7-ei rendkívüli uniós csúcs sikertelen lesz, a menekülthullám korlátozását „Németországnak önálló intézkedésekkel kell megoldania, szükség esetén EU-s szabályozás nélkül”.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »