Meglepő: az ÁSZ nem talál fogást Orbán kedvenc egyetemén

Meglepő: az ÁSZ nem talál fogást Orbán kedvenc egyetemén

Befejezte az ÁSZ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem pénzügyi ellenőrzését – jelentette be a testület, ami egy nappal ezelőtt rótta ki gigabüntetését a Jobbikra.

A Számvevőszék nagyjából azonos időszakban, 2015 februárja és 2017 júniusa között ellenőrizte a két felsőoktatási intézményt, értékelésük szerint pedig ég és föld a különbség kettejük elszámoltathatósága között.

A szorgos hangya

A mintegy 50 milliárdos hazai és uniós forrásból felturbózott Nemzeti Közszolgálati Egyetemet valódi eminensként mutatják be: közleményük szerint az NKE tartotta magát a korábbi ellenőrzéskor kiszabott ÁSZ-utasításokhoz, és teljesítették az előírt öt feladatot – igaz, ezek közül csak egyet tudtak határidőn belül megoldani, kettőt pedig csak részben hajtottak végre. A Számvevőszék szerint a kormányfő kedvenc egyeteménél szabályszerűen jártak el:

A kontrollkörnyezet felülvizsgálata keretében a belső szabályzatokat módosították, elkészítették.A rektor felülvizsgálta és aktualizálta a gazdálkodási jogkörök gyakorlásának eljárásrendjét tartalmazó szabályzatot.A 2015–2020. évekre vonatkozó vagyongazdálkodási tervet elkészítették, a szenátus és a fenntartói testület elé terjesztették.lntézkedtek a bérbeadási és átláthatósági szabályok kialakításáról, és a munkajogi felelősséggel kapcsolatos körülmények kivizsgálásáról.Elmaradt viszont az egyetem ellenőrzési nyomvonalának kiegészítése, a hatásköri megbízások nyilvántartásának ellenőrzése, és a nyomtatványok felülvizsgálata.

„Az egyetem a végrehajtott intézkedésekkel támogatta az elszámoltatható és ellenőrizhető közpénzfelhasználást” – állapítja meg szinte elismeréssel a (korábbi fideszes) Domokos László vezette testület, hogy aztán a feltárt adminisztrációs mulasztások pótlására szólítsa fel az NKE-t.

A jelentés szerint tehát nagyjából minden rendben a közszolgálati egyetem forrásfelhasználásával.

http://mno.hu/

Ez azért is érdekes, mert az Európai Bizottság már tavaly áprilisban – az éppen zajló ÁSZ-ellenőrzés idején – jelezte, hogy gyanújuk szerint erősen túlárazhatták a helyi oktatásfejlesztési programokat.

Az NKE képzési projektje 17,5 milliárd forintnyi uniós támogatásból valósult meg, ebből a beruházók lapértesülés szerint 400 milliót számoltak el catering- és reprezentációs keretként, 3,7 milliárdos képzési és terembérleti költséget könyveltek el, a projekt előkészítésére pedig papíron 900 milliót fordítottak.

Belföld MN Durván túlárazhatták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem beruházását Milliárdok mehettek el a közszolgálati egyetem építéséhez ténylegesen nem kapcsolódó beruházásokra.

Az sem utal transzparens helyzetre, hogy Hadházy Ákos LMP-társelnök bejelentése szerint a NAV két ügyben is költségvetési költségvetési csalás gyanújával nyomoz az egyetem. Igaz, erre csak tavaly decemberben derült fény, a Számvevőszék viszont már nyáron lezárta a vizsgálatot; az uniós forrást pedig talán ők sem tekintik közpénznek.

A gondatlan tücsök

Egészen más a helyzet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel: az ÁSZ közleményében emlékeztet rá, hogy két éve hozták nyilvánosságra a intézmény 2009-2013 közötti gazdálkodási ellenőrzését, a Liszt-Egyetem viszont még 2017-ben sem hajtotta végre az számvevőszék által kijelölt feladatokat. Többek között:

A 2015 júniusában kinevezett kancellár nem biztosította a közpénzek szabályszerű, ellenőrizhető felhasználását.

Nem gondoskodott arról, hogy az Állami Számvevőszék által korábban azonosított szabálytalanságok a jövőben ne forduljanak elő.A számviteli szabályzatok aktualizálása és a gazdálkodással összefüggő egyes szabályzatok elkészítése elmaradt.A kancellár továbbra sem működtette az egyetem kockázatkezelési rendszerét.Nem gondoskodott a gazdálkodási adatokon alapuló vezetői információs rendszer kialakításáról és működtetéséről.Nem intézkedett a belső ellenőrzés működési hiányosságainak megszüntetéséről.

A kancellár nem gondoskodott a 2015/2016-os tanévre vonatkozó térítési díjak, a hangszer-, és 2015. évi terem bérbeadás díjának önköltségen alapuló megállapításáról sem.

Az ÁSZ minden téren hiánypótlásra szólította fel az intézményt: a testület hozzáteszi, hogy az egyetemet fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériuma teljesítette rá vonatkozó számvevőszéki irányelveket.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »