Meglepő helyről érkeznek a legújabb menedékkérők Németországba

Németországban 2015-ben és 2016-ban tömegesen jelentek meg menedékkérők, főleg a Közel-Kelet (Szíria) és Közép-Ázsia (Afganisztán) konfliktuszónáiból. A legutóbbi hónapokban azonban meglepő helyről érkezik egyre több menedékkérelem: Grúziából. A Welt című lap ír arról, hogy szeptember óta összesen majdnem 1800 grúz kért nemzetközi védelmet Németországban, ráadásul az ütem gyorsul: szeptemberben még csak 238-an voltak, idén januárban már 754-en.

Hírdetés

A dologban az a különös, hogy Grúzia (a hivatalos érintkezésben Tbiliszi kérésére Georgia) az Oroszországgal fennálló, befagyott konfliktus ellenére biztonságosnak számít, sőt, tavaly februárban a vízumkényszert is eltörölte az EU a kaukázusi országgal szemben. Németországnak már ekkor voltak fenntartásai, ezért a döntésben szerepel az is, hogy az Európai Bizottság folyamatosan ellenőrizni fogja a feltételek teljesülését, különös tekintettel a szervezett bűnözés elleni harcra.

A menedékkérők számának növekedése már feltűnt a német hatóságoknak is. Néhány napja az észak-rajna-vesztfáliai tartományi integrációért felelős miniszter Joachim Stamp felszólította a szövetségi belügyminisztériumot, hogy cselekedjen, mert úgy látja, a menedékkérelem leple alatt bűnözői csoportok – főleg szervezett betörőbandák – érkeznek az országba. Stephan Mayer, a CDU belügyi szóvivője szintén lépéseket sürgetett, például Grúzia biztonságos országgá minősítését, hogy egyáltalán ne lehessen onnan menedéket kérni, és a vízummentesség visszavonását is meg kell fontolni. Szerinte ugyanis sokan csak a német szociális rendszert akarják kihasználni.

A szövetségi belügyminisztérium a Weltnek azt írta: nemzeti és európai intézkedéseket is tesznek a grúz menedékkérelmek ügyében: fokozzák az ellenőrzést a határátlépésnél, és felgyorsítanák a „visszatérési intézkedéseket”, vagyis a kiutasításokat és kitoloncolásokat. A szövetségi kormány ugyanakkor úgynevezett korai egyeztetést kezdeményezett az Európai Bizottsággal, aminek végső soron a vízummentesség felfüggesztése lehet a vége.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »