Megmaradunk?

Megmaradunk?

A magamfajta elkötelezett firkásznak sokszor támadhat olyasfajta érzése, hogy megszállottan, már-már monomániásan ismétli önmagát, rágódik az egyetlen témán, azt próbálja láttatni különféle megvilágításban, azt vizsgálja más és más szemszögből. S jut rendszerint ugyanarra a szomorú következtetésre: azazhogy – Sütő Andrással szólva – bizony nem úgy cselekszünk, hogy megmaradjunk.

Bárkinek, aki az erdélyi/székelyföldi magyarság legutóbbi huszonöt esztendejének mérlegét akarná megvonni, elsőként azt kellene megvizsgálnia, hogy a legfontosabb célkitűzéseink terén – autonómia, állami magyar tudományegyetem – léptünk-e előbbre. Az RMDSZ sorozatos kormányzati szerepvállalását is kizárólag eme célok eredményesebb szolgálata indokolta volna. Ismerjük be: az említett célkitűzésekből semmi sem valósult meg. Következésképpen a kormányzásban való részvétel sem túlzottan indokolt. Az nem elfogadható érv, hogy csak a hatalom pótszékében ülve számíthatunk ilyen-olyan infrastrukturális beruházásokra, egy-egy útszakasz aszfaltozására, egy-egy kultúrotthon renoválására.

Az autonómiázás négyévenként – az épp soron következő választások időpontjának közeledtével – rátör még ugyan az érdekvédőkre, de az önálló magyar tudományegyetem mintha már nem is lenne cél… Talán ismerős a „szövetségi” érdekképviselet módszerére igencsak jellemző mondás, miszerint a tulipános politikusok a székelyföldi autonómiára vonatkozó kéréssel lépnek be a kormányfőhöz, s erdőkitermelési engedéllyel a zsebükben lépnek ki onnan. Hát valahogy így állunk.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »