Mégsem maradt gerinc a Fidelitasban, inkább letörölték történetük első humánus megszólalását

Mégsem maradt gerinc a Fidelitasban, inkább letörölték történetük első humánus megszólalását

Janiczak Dávid egyrészt cáfolta, hogy a vádak igazak lettek volna, de a legtöbb embert nem is ez a primitív rágalom háborította fel. Sokkal inkább az volt a döbbenetes, hogy a Fidesz képes kegyeletsértő kampányt folytatni a kereszténység legnagyobb ünnepén csak azért, hogy legfőbb kihívójának megpróbáljon kárt okozni.

Aztán érdekes módon az ózdi Fidelitas, tehát a Fidesz helyi ifjúsági szervezetének Facebook-oldalán megjelent egy poszt, miszerint ők “teljes mértékben” elhatárolódnak a gusztustalan cikktől, s mint fogalmaztak:

„Sajnálatosnak tartjuk, hogy a sajtószabadságot meglovagoló “firkászok” ilyen témájú és hangvételű cikkekkel zavarják Húsvét áldott ünnepét. Ez NEM a mi politikai stílusunk. Továbbá felszólítjuk a cikk íróját, hogy az érintettektől kérjen elnézést és javasoljuk, gondolkozzon el, megfelelő szakmát választott-e!”

Természetesen rögtön gyanús lehetett, hogy a NER-pénzekre vágyó ifjú fideszesekben még nyomokban sem található gerinc, és itt valami probléma lehet: kizárt, hogy bármiért beszóljanak egy Fidesz irányította lapnak.

És vasárnapra persze kiderült az igazság: a posztot letörölték a Fidelitas oldaláról és közölték, hogy csak valaki feltörte az oldalukat, és igenis követelik a jobbikos polgármester lemondását a kamubotrány miatt. Jelenleg az egész ózdi Fidelitas-oldal inaktkív, elérhetetlen.

Ha valaki azt hitte, hogy a kiszes, elnézést, fidelitasos trónkövetelőkben feltámadt volna a lelkiismeret vagy a gondos szülői neveltetés hasznos emléke, akkor megint túl naiv volt ahhoz, hogy értse a Fidesz kiégett lelkű, sötét valóságát.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »