Megszűnhet a Külügyi Intézet, a Design Terminál és a MaNDA is

Tizenhárom állami intézmény júliustól jogutód nélkül megszűnhet, 60 pedig beolvadhat a fenntartó minisztériumba a Vs.hu állítása szerint.

Várhatóan jogutód nélkül megszűnik júliustól a Design Terminál, a Külügyi és Külgazdasági Intézet, a Nemzeti Digitális Archívum és tíz másik állami háttérintézmény – legalábbis, ha a kormány végül azt a koncepciót fogadja el, amely az oldal birtokába került. A Design Terminál esetleges megszűnéséről már tegnap írtunk: lapunk birtokába jutott ugyanis az a levél, melyben a főigazgató figyelmeztette a kollégákat. Persze az Emmi tagadta, hogy a szerdai kormányülésen, vagy az azt előkészítő értekezleteken szóba került volna.

Lázár János a délutáni kormányinfón jelentette be, hogy a következő napokban tárgyalások indulnak a Miniszterelnökség és a tárcák között arról, hogy több mint 70 háttérintézményt, költségvetési szervet hogyan lehet a tárcákba visszavinni, a kiszervezéseket megszüntetni, olcsóbban és gyorsabban működtetni a rendszert.

A jogutód nélkül megszűnő háttérintézmények között van a Magyar Nyelvstratégiai Intézet, az Országos Közegészségügyi Központ, az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, és a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet.

Minisztériumba olvasztanák a többi között a Balassi Intézetet és a Hagyományok Házát is.

A teljes lista a Vs.hu oldalán érhető el.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »