Megszűnhet a rendelőkben a sorban állás

A novemberben induló elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) rendszere az első körben inkább az egészségügyi ágazatnak ad nagyobb feladatot, mint az állampolgároknak – mondta az EESZT-ről tartott háttérbeszélgetésen Vartus Gergely, az e-health koordinációért felelős miniszteri biztos. November elseje a betegellátás szempontjából pontosan ugyanolyan lesz, mint október 31.: a rendszer azt is elbírja, ha egyszerre 150 ezer felhasználó jelentkezik be az EESZT-be.

Forrás: kormany.hu

Mint Vartus Gergely elmondta, meg szeretnék szüntetni a sorban állást a rendelőkben, ezért egy járóbeteg-ellátás keretében történő időpontfoglalási rendszer bevezetésén dolgoznak. Van betegellátó, ahol ez már működik, és nincs is tömeg.

Hírdetés

Az e-egészségügyhöz minden érintettnek csatlakoznia kell, aki szerződésben áll a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK),­ így a háziorvosoknak, járó- és fekvőbeteg-ellátóknak, gyógyszertáraknak. Az intézmények 95 százaléka, a gyógyszertárak majdnem száz százaléka megkezdte az adminisztratív csatlakozást, de a háziorvosoknál nehezebb a feladat a miniszteri biztos szerint.

Az EESZT-t használó orvosnak vagy asszisztensének rendelkeznie kell e-személyigazolvánnyal, de a 97 százalékuknak már van, és az intézményekben dolgozók 95 százalékának is.

A e-egészségügyi rendszer használatához az intézményeknek nem kellett semmilyen új szoftvert vagy eszközt beszerezniük. Csak kártyaolvasóra van szükségük, amelyet már kiszállított nekik az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, de a múlt héten 3500 helyről érkezett további tízezer kártyaolvasóra pótigénylés. Ezeket is megkapja minden szolgáltató november 1-je előtt.

A e-egészségügy rendszere megteremti annak a lehetőségét, hogy ne legyenek fölöslegesen elvégzett párhuzamos vizsgálatok, ez a NEAK-nak mint finanszírozónak is költséghatékonyságot jelent – emelte ki Vartus Gergely.

Ha valakit olyan intézményben látnak el novemberben, amelyik nem csatlakozott az EESZT-hez, ott is ugyanazt az ellátást fogja kapni, mint eddig, legfeljebb az ott rendelő orvos még nem éri el azokat a többletszolgáltatásokat – e-profil, e-beutaló, e-recept –, amelyeket a rendszerhez már csatlakozottak már igen.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »