Megtudhatja, mennyire bűnös a hely, ahol él: Érd például a betörések miatt áll az élen

Megtudhatja, mennyire bűnös a hely, ahol él: Érd például a betörések miatt áll az élen

A legtöbb bűncselekményt nem túl meglepő módon Budapesten követik el, derült ki az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi statisztika tavalyi adataiból – számol be a bűnügyi térképet összeállító HVG nyomán a Világgazdaság.

A  nyomozásoknak csak a 39 százaléka zárul eredményesen a fővárosban, míg Salgótarjánban például a 69 százaléka – áll a lapbna. Ennek azonban az is az oka, hogy Budapest áldozatváros, gyakran nem budapestiek követik el a bűncselekményeket a budapestiek kárára.

Hírdetés

Kimondhatjuk azt is, hogy a legtöbb betörés Érden történik, az agglomerációs településen hatolnak be a legszívesebben mások ingatlanába, ami komoly kihatással van azok népszerűtlenségére. Ugyan Érden még mindig harmadannyi testi sértés, rablás, garázdaság történik, mint Salgótarjánban vagy Miskolcon, de ilyen jellegű erőszakos bűncselekményből csak napi egy zajlik le Debrecenben, Pécsen vagy Nyíregyházán.
Salgótarján és Miskolc esetében pedig, ha felmentést nem is, de magyarázatot adnak a negatív statisztikai számokra gazdasági és társadalmi okok, a magas munkanélküliség, a képzett munkaerő hiánya.

A legtöbb gyilkossági ügyben a baranyai megyeszékhelyen nyomoznak, ugyanakkor a legnagyobb számban Észak-kelet Magyarországon élnek a bűnelkövetők.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »