Mellár csatlakozik a Párbeszédhez: a korábbi fideszes képviselő, Századvég-alapító menti meg a libsi frakciót

Mellár csatlakozik a Párbeszédhez: a korábbi fideszes képviselő, Századvég-alapító menti meg a libsi frakciót

Csatlakozik a Párbeszéd országgyűlési frakciójához Mellár Tamás független pécsi képviselő. Mellár a döntését a Facebookon jelentette be.

Mint írja, nem tudja tétlenül nézni, hogy az ellenzék egyetlen összefogási kísérlete is meghiúsuljon "egyesek felelőtlen döntése miatt." Arról is ír, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd elnökének nézetei közel állnak hozzá.

Mellár közli, hogy megállapodásuk alapján a frakciófegyelem nem köti, így függetlenségét megtarthatja. Ugyancsak szabad kezet kap felszólalásait és a bizottsági munkát illetően is.

A Párbeszéd eredetileg az MSZP-től kölcsönkapott Burány Sándorral, valamint – az MSZP-P listán bekerült – Bősz Anettel, a Liberálisok képviselőjével alakíthatott volna frakciót. (Fodor Gábort, a Liberálisok elnökét az MSZP nem engedte a lista befutó helyére.)

Pénteken azonban Bősz Anett bejelentette, hogy mégsem lesz tagja a frakciónak. A lépés indoklásaként arról beszélt, hogy "nem látja biztosítottnak a liberális értékek képviseletét". Mint hamarosan kiderült, Fodor Gábor pártja valójában azt a 60 millió forintot hiányolta, amit az MSZP és a Párbeszéd elnöke ígért nekik az állami támogatásból.

Fodorék közleményükben alig leplezett kárörömmel fejtették ki, milyen fájdalmas csapást mértek ezzel a Párbeszédre; ezt a támadást – alighanem Fodor Gábor és pártja utolsó életjelét – tette most semmissé Mellár Tamás.

(HVG nyomán)

Frissítés: Jobbik: 40 napos böjt után, a baloldaliak pünkösd vasárnapján kifizették a júdáspénzt

Hírdetés

Fogarasi Gábor, a Jobbik pécsi önkormányzati képviselője írja közösségi oldalán:

A Jobbik sajnálattal értesült arról, hogy Mellár Tamás feladta oly sokszor hangoztatott függetlenségét, és beül a Párbeszéd országgyűlési frakciójába. A Párbeszéd egy mérhetetlenül kis támogatottságú, önállóan létezni sem tudó, csupán pénzért és pénzzel összetákolt egylet.

A parlamenti választás során számos alkalommal fogalmaztuk meg aggályainkat azzal kapcsolatban, hogy egy önmagát keresztény, konzervatív, polgári értékrendű jelöltnek valló politikus elfogadja a kormányzásban már kudarcot vallott, a választókat többszörösen becsapó és megkárosító baloldaliak támogatását.

2018. április 9., Mellár Tamás: „Függetlenként indultam, így kaptam bizalmat a választóktól, így is megyek a parlamentbe, egyik párt mellé sem állok be, az árulás lenne.”

2018. május 20., Mellár Tamás: ”Belépek az országgyűlés Párbeszéd-frakciójába.”

Mellár Tamás elárulta a polgári, konzervatív szavazókat, a Parlamentbe jutása után azonnal becsapta a választóit.

Mellár Tamás mandátumtolvaj, a választási győzelme reményében hazudott a kampányában.

Képviselő úr, ez hamar ment!

Miközben a parlament baloldali patkójában önkényesen és törvénytelenül leosztják a párttámogatásokat egymás közt, tökéletesen ráhangolódnak a 2/3-dal visszaélő Fidesz tevékenységére és politikai bolhacirkusszá alakítják az Országgyűlést, ismét bebizonyosodott, hogy a Jobbik az egyetlen választóihoz, elveihez és meghirdetett értékeihez hű, törvényesen működő ellenzéki párt.

Korábban írtuk: Már ki is lépett a Párbeszéd parlamenti frakciójából Fodor Gabriella női énje – nem elvek, pénz van a háttérben


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »