Mester Ákos otthagyja a 168 órát

Mester Ákos harminc évet dolgozott korábban a Magyar Rádiónál, 1989-ben lett a 168 Óra főszerkesztője – és egyben alapítója –, huszonhét évfolyam után hagyja ott a balliberális hetilapot. Ennyi volt című búcsújában azt írja, szakmai tanácsadóként továbbra is segíteni fogja a szerkesztőség munkáját, „de csupán segítőtárs szeretnék lenni, semmi több”.

Hírdetés

„Bízom abban, hogy a nagyobb szerkesztőségből jó közösség lesz, a 168 Órából pedig – régi »személyiségjegyeit« és kritikus hangját megőrző – érdekesebb, dinamikusabb újság” – írja Mester. Az egy generációval fiatalabb új főszerkesztővel, Tóth Ákossal kapcsolatban – aki április 1-jén veszi át a lap vezetését – pedig úgy fogalmaz, „van koncepciója, van egy sor vadonatúj szerkesztői elképzelése, tudja, hogy mit akar”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »