Miért nem tudunk örülni a Saul fia sikerének?

Miért nem tudunk örülni a Saul fia sikerének?

Nagyot ment Nemes-Jeles László az elmúlt napokban a hazai médiában. A Saul fia rendezője 320 milliót kapott az alkotásra a Nemzeti Filmalaptól, megkapta a Golden Globe-ot, filmjét Oscarra jelölték – ám ez nem tompítja el éleslátását. A hvg.hu-nak a nol-nak és az Indexnek adott interjúkban kíméletlenül leleplezi a magyar mozinézőktől a német filmiparon át a New York Times-ig ívelő világösszeesküvést, amelynek célja, hogy filmjét leszólják, és eltagadják a holokauszt igazi tragédiáját.

A Saul fiát több mint százezer néző tekintette meg Magyarországon, ami a hazai viszonyok között abszolút kasszasikernek tekinthető. Ám nehogy azt higgyük, hogy a társadalmunkat finom pókhálóként átszövő gyűlölet minden rezdülését hajszálpontosan érző művészt meg lehet téveszteni ilyen olcsó trükkökkel. Őt nem olyan fából faragták, akit szaros százezer jeggyel meg lehet vásárolni! Keményen belemondja arcunkba a fájó igazságot

“Tény, hogy jelenleg jobban érdeklem most Amerikát, mint a magyar embereket.”

Igaz, hogy

az egész Egyesült Államokban négy, azaz 4 darab moziban vetítik a filmet,

de, hát ez csak átmenetileg (kerek egy hónapja) van így, hamarosan jön a szélesebb körű forgalmazás. Akkor végre kiderülhet, mennyivel civilizáltabb népek laknak a Nagy Vízen túl. Persze azért vannak ott is, akik el akarják gáncsolni a holokauszttal való őszinte szembenézést. A New York Times cikkírója például nem igazán tartotta eredeti alkotásnak a Saul fiát. Nemes-Jeles azonban róluk is kíméletlenül lerántja leplet, emlékeztetve rá, hogy a közismerten antiszemita lap

„a második világháború alatti népirtásról is a 17. oldalon két reklám között írtak két bekezdést. Ez egy régi beidegződés náluk.”

Fanyalgó kritikát közöltek a szélsőjobboldali pestis olyan közismert francia vírusgazdái is, mint a Le Monde, vagy a Libération. A Művúsz Úr azonban itt is tűélesen látja a kritikai észrevételek mögött megbúvó valós szándékokat.

„Franciaországban, intellektuális körökben még nagyon elterjedt a maoizmus, az antijudaista nézeteknek is erős hagyománya van.”

Hogy ez nem jutott eszünkbe! Hogy feledhettük el a ’68-as párizsi diáklázadás során felgyújtott zsinagógák lángjait! Még jó, hogy Európa élő lelki ismerete emlékeztet minket a „maoista antijudeizmusra”.

A rendező figyelmét természetesen nem kerüli el a németek fanyalgó fogadtatása sem. Cannes-ban azonnal kiszúrta, hogy  „a Saul fia német színészeihez mentek oda német újságírók, és meghallották, hogy melyik filmben szerepeltek, szó szerint elfordultak tőlük.”

Az is jellemző, hogy „Hamburgban a film világpremierjén nyolcvanan ültek a háromszázas teremben.” Nemes-Jeles röntgen-szemekkel lát bele a fritzek romlott lelkébe.

„amit a németek a holokausztról gondolnak, egy rózsaillattal befújt verziója annak, ami volt.”

Szemben a náci gépezettel

Az oktalan, naiv riporter a Bukást emlegeti, mint a múlt árnyaival őszintén szembenéző filmet, ám a rendező kibontja számára a mű valódi mondanivalóját, amely csak a hozzánk hasonló bugrisok előtt maradt eddig rejtve:

„A Bukás tökéletes harmadik birodalmi propaganda. Egy Führer-glorifikáció.”

Ez az aljas náci propagandafilm azonban nem egyszeri botlás volt, hiszen az „egész német filmgyártás” tevékenysége nem más, mint

„történelemhamisítás mesterfokon, ami mögött egy egész gépezet áll.”

Hősünk azonban nem ijed meg Geobbels unokáitól, és bátran odavágja nekik:

„Én felveszem ez ellen a harcot”.

Ez a küzdelem persze nem lesz könnyű, hiszen azt már a Ponyvaregény óta tudjuk, hogy „az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága”. Ami például olyan piszkos húzásokban ölt testet, mint, hogy a Film Comment novemberi száma a pozitív mellett – Irgalom Atyja, ne hagy el! – negatív kritikát is közölt a Saul fiáról. A tárgyilagosnak tűnő eljárás mögött meghúzódó mocskos szándékok azonban ezúttal sem kerülik művészünk figyelmét:

„Az elmarasztaló írást egy osztrák kritikus, Stefan Grissemann jegyzi. Nyilván ez sem véletlen.”

Hát, már, hogy lehetne véletlen, hogy Hitler szülőhazájából érkezik a gonosz támadás egy – mit egy A – holokausztfilm ellen!

Örülünk, Laci?

Ha az „osztrák”-ot zsidóra/szabadkőművesre/háttérhatalomra cserélnénk, a Saul fiát pedig bármire, ami magyar alkotás/siker/párt/kormány, majd ezt jól meg is írnánk, vagy lenyilatkoznánk – egy órán belül állítaná fel az Index, a hvg.hu, vagy 444 pszichiátriai ambulanciája a „fóliasipkás elmebeteg” diagnózisát. Ehelyett ezeken a fórumokon napok óta azon megy a szörnyülködő tenyércsapkodás, hogy mekkora „össznépi zsidózás” indult a magyar neten a Saul fia Cannes-i sikere után.

Azt most hagyjuk, hogy Magyarország közel tízmillió lakosából mintegy kétmillió van fenn a Facebookon, és ebből jó, ha 10-20 ezren kommentálnak az égvilágon bármit is. Ezek közül pár százan meg valóban képesek voltak azon kibukni, hogy egy zsidó származású magyar sikereket ér el. Ez ugyan hülyeség, de a rendező elmúlt pár napban lenyomott ámokfutása a sajtóban remekül fogja visszaigazolni ezeket az online hörgéseket.

De ettől még nem lesz igazuk.

Nemes-Jeles Lászlóval ugyanis még véletlenül sem az a baj, hogy zsidó. Hanem az, hogy egy frusztrált seggfej.

Aki még sikerei csúcsán is ragaszkodik ahhoz az egész világképének keretet adó beteges paranoiához, hogy őt mindenki utálja, mégpedig egyes-egyedül azért, mert zsidó.

A Golden Globe óta párás őzike szemekkel pislog felénk a fősodratú média: miért nem tudunk örülni egy magyar film sikerének? Ideje lenne erről már megkérdezni a rendezőt is…


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »