Migránsokkal tömött kamionokat fogtak Zsolna mellett

Két, összesen 78 illegális bevándorlót szállító járműt tartóztattak fel keddre virradó éjjel a szlovák rendőrök és az idegenrendészet munkatársai – közölte a szlovák országos rendőr főkapitányság sajtóosztálya az MTI-vel kedden.

Mindkét kamiont török állampolgár vezette. A rendőrök az egyik kamion rakterében 44, a másikéban 34 embert találtak a szállítmány mögött megbújva. A rendőrség megállapítása szerint a migránsok – férfiak, nők és gyerekek vegyesen – iraki, iráni, illetve szíriai állampolgárok.

Az első információk szerint a migránsok Romániában szálltak be a két török embercsempész kamionjába, és Magyarországon keresztül jutottak Szlovákiába, ahonnét Németországba akarták folytatni útjukat. Fejenként mintegy 500 eurót fizettek az embercsempészeknek a szállításért.

“Bár az utóbbi hónapokban több olyan embercsempészési esetünk is volt, amelyek során nagyobb számú illegális migránst sikerült feltartóztatni, a létszámot tekintve a mostani a legjelentősebb az utóbbi időszakban” – mondta el Denisa Baloghová, a szlovák országos rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek. Hozzátette: a kamionokban csempészett embereket és a két gépjármű sofőrjét is előállították az idegenrendészeten, ahol utóbbiak esetében már megindították az embercsempészés bűncselekménye miatti eljárást.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »