Milliárdostársa perli Sorost

Hoppá!! Afrikai propaganda-hadjárattal vádolják az üzletembert.

Beperelte Soros György milliárdos üzletembert a Beny Steinmetz izraeli bányamágnás ellenőrzése alatt álló BSGR ipari csoport. A cég legalább tízmilliárd dollár elmaradt üzletet és hasznot kér számon az amerikai spekulánson.

A múlt pénteken egy manhattani szövetségi bírósághoz benyújtott kereset szerint Soros György rágalomhadjáratot folytatott Beny Steinmetz (képünkön) bányaipari érdekeltsége, a BSGR ellen, csak hogy elüsse az izraeli társaságot egy guineai vasércbánya kitermelési jogától, illetve világszerte akadályozta a céget üzleti tevékenysége folytatásában. A lejárató hadjárat sikere érdekében Soros ügyvédi irodákat, oknyomozó „civil szervezeteket”, nyomozókat és kormányhivatalnokokat pénzelt az afrikai országban, s ezzel állítólag több mint tízmilliárd dollár kárt okozott Steinmetzéknek azzal, hogy a guineai kormány 2014 áprilisában visszavette a kitermelési jogot a BSGR-től a világ legnagyobb, még kiaknázatlan vasérckészletét tartalmazó simandoui bánya vonatkozásában.

Hírdetés

A BSGR már jó néhány éve vádolja Sorost amiatt, hogy az amerikai milliárdos propaganda-hadjáratot szervezett a cég ellen korrupciós feltételezésekkel, ám az izraeli cég pénteki beadványa az első közvetlen jogi lépés az ügyben. A kereset szerint a BSGR gyanítja, hogy Soros kampányát egy 1998-ig visszanyúló, oroszországi üzleti sértődés, valamint állítólagos ­Izrael-ellenessége mozgatta. „Soros számára Steinmetz sikere, valamint az, hogy aktívan és szenvedélyesen kiáll az izraeli élet(mód), üzlet és kultúra mellett, irtózat tárgyát képezi. Soros régóta arról is ismert, hogy szívből gyűlöli Izraelt” – áll a beadványban.

A simandoui bánya egyébként már sok éve számos bírósági csata tárgya. Néhány éve a Rio Tinto brit–ausztrál bányaipari óriásvállalat azzal a váddal perelte be Steinmetzet, hogy a BSGR összejátszott a Vale brazil bányatársasággal Simandou kitermelési jogának az ellopása érdekében, de a keresetet 2015-ben egy New York-i szövetségi bíró visszautasította. Ezt követően tavaly decemberben a BSGR ügyvédei milliárdos kártérítést követeltek a Rio Tintótól, miután a brit–ausztrál társaság vesztegetés vádjával feljelentette az izraeli vállalatot: eszerint a BSGR 10,5 millió dolláros tanácsadási díjat fizetett volna ki a guineai elnök egyik barátjának. Az izraeliek szerint az egész Soros gyűlölködésének koholmánya, ugyanis az amerikai milliárdosnak nincs üzleti érdekeltsége Guineában. „Pénzügyi hatalma révén azonban annál nagyobb a befolyása a guineai kormányra, s ezzel alaposan vissza is élt” – szögezi le a BSGR keresete.

Mártonffy Attila – www.magyaridok.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »