Minden vámost ismerek, dicsekedett Vadala

Minden vámost ismerek, dicsekedett Vadala

POZSONY. Antonino Vadala vállalkozó állítólag közeli kapcsolatban állt a szlovák vámőrökkel ás a titkosrendőrökkel. Ennek köszönhetően csak látszólag ellenőrizték azokat a konténereket, amelyekben gyümölcs helyett kokaint hozott be Dél-Amerikából – írja a Sme napilap.

„Valamennyit ismerem” – mondta a szlovákiai vámtisztviselőkről Antonino Vadala valakinek, akit cinkostársának tartott, bár valójában az olasz titkosrendőrség munkatársa volt. Kommunikációjuk megtalálható a velencei bíróság dokumentumában. A bíróság drogüzletei miatt nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Vadala ellen. A Sme napilap megszerezte a nevezett bírósági dokumentumot, melyben az olasz maffiózó elmeséli, 2014-2015-ben hogyan csempésztek kábítószert Olaszországba, majd ezt követően milyen módon forgalmazták Szlovákiában.

„Pozsonyban van öt hektár földem, azon a területen található Szlovákia legnagyobb vámraktára … benne a pénzügyőrség… megérkezik a szállítmány, a főnök pedig, akit én raktam oda, bent van, érted… csupán megerősíti a plombákat és már megy is” – mondta Vadala, és egyúttal azt állította, a pozsonyi vámraktár vezetője „a rendelkezésére áll”. Mindemellett nem tudta, hogy a férfi, akivel erről beszél, titkos ügynök, és feljátssza a beszélgetéseket.

A nevezett dokumentum feltárja, hogy szlovákiai vámtisztviselők és a titkosszolgálat embereivel kiépített kapcsolatai segítségével el tudta intézni, hogy gyümölcsszállító konténereit csupán látszólag ellenőrizzék, ami biztosította számára „az áru ellenőrzésével kapcsolatos negatív eredményt tartalmazó bizonylatot” – olvasható a velencei bíróság anyagában.

Céget alapított Ecuadorban

A dokumentum Vadala kábítószer-csempészeti üzleteinek leírását is tartalmazza. Az olasz származású kelet-szlovákiai vállalkozó Ecuadorban Omarsa néven céget alapított a kolumbiai kokain szállítására, és a velencei bíróság szerint megszervezte a kokain Olaszországba, majd Szlovénián keresztül Szlovákiába való szállítását, amit a Terra real szlovákiai alapítású cége segítségével finanszírozott.

A cég hivatalosan déli gyümölcsöt szállított Európába, melyről a bíróság azt állítja, csupán fedőáru volt. Vadala a lehallgatott beszélgetésben éppen Szlovákiát jelölte meg a szállítmány legbiztonságosabb végső állomásának. A rakományból a kábítószert Velencében rakták ki, állítja Vadala, majd a szállítmányt vámellenőrzésre Pozsonyba küldték. A szlovákiai fővárosban csupán látszólagos vámellenőrzést kellett végezni.

A vámtisztviselők nyilvántartásában semmi sincs

Vadala elvámolásra és ellenőrzésre Olaszországból Pozsonyba küldött szállítmánya viszont nem szerepel a szlovákiai vámtisztviselők nyilvántartásában.

Kizárt dolog, hogy az ellenőrzések a vámáru-nyilatkozati rendszeren kívül menjenek végbe – nyilatkozta Ivana Skokanová, a vámtisztviselőket is felügyelő Pénzügyőrség (FS) szóvivője. Kijelentette, a Pénzügyőrség rendszerében a 2014-15-ös években egyetlen olyan ellenőrzés sem szerepel, amely során Vadala vagy sógora, Domenico Roda cégeinek áruját vizsgálták volna.

A szóvivő egyúttal azt is elmondta, a velencei bíróság a szlovákiai pénzügyi hatóságot a nevezett kérdésben nem kereste meg.

A meggyilkolt Kuciak Vadaláról is írt

Ján Kuciak meggyilkolt oknyomozó újságíró utolsó cikkében írt a Kelet-Szlovákiában tevékenykedő olaszokról és Vadaláról. Az olaszok állítólag kapcsolatban álltak a calabriai 'Ndrangheta maffiával, ugyanakkor Robert Fico volt miniszterelnök kormányához közeli személyekkel is.

Vadala egyike azon hét személynek, akiket a rendőrség március 1-én letartóztatott, majd a 48 órás törvényes határidő elteltével szabadon engedett. Nem egészen két hét leforgása alatt a velencei bíróság által ismételten kiadott európai elfogatóparancs alapján Vadalát újra letartóztatták.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »