Mindig válaszd a kisebbik rosszat! Churchill, Merkel és a civilizációnk védelmében

Alapvető tévedése a radikálisoknak (jobb és bal), hogy létezik ideális megoldás, ideális jövő, ideális politikai döntés. Nagyjából ez az a választóvonal, amely a magát (a saját elméletük szerint legalábbis) racionálisnak feltüntető előbbiek és a konzervatívok között húzódik: az utóbbiak a józan ész, a gyakorlatiasság, a kisebbik rossz és folyamatos korrekció politikáját vallják. Az előbbiek — hogy még egy műszóval éljek — a radikális világképükhöz akarnák igazítani a társadalmakat is (konstruktivisták), az utóbbiak a társadalmi valóságból akarnak fontolva haladva eljutni az egy fokkal jobb valóságba. Magyarország sok-sok éve a baloldali (részint marxista gyökerű, részint önmagát liberálisnak nevező) radikalizmus és a jobboldali etnicista, demagóg radikalizmus fogságában vergődik. Egyiket sem érdekli az ország népének boldogulása, csak azé a kaszté és azé az ideológiáé, amellyel a népet irányítják.

Churchill diktumát, miszerint a (liberális-képviseleti) demokrácia a lehető legrosszabb, kivéve minden mást, egyszerűen nem értik a magyar közegben. A szkeptikus, önirónikus, konzervatív angol politikai kultúrából magyarra lefordítva ez annyit tesz, hogy tudjuk, hogy a demokrácia folyamatos vereséget szenved a saját ideáljához képest: egyszerre van kitéve a populizmusnak és az elitizmusnak, a korrupciónak és az idealizmusnak, a bázisdemokratikus és az oligarchikus nyomásnak, a tömeg butaságának és az elit gőgjének stb., a liberalizmus homogenizáló erejének és a szubkultúrák terrorjának — de minden más politikai rendszer, amely valamelyik radikalizmust tűzi a zászlajára, sokkal rosszabb, jóval több szenvedést okoz, és ostoba, aki bevállalja őket. A magyar nép most azt hiszi, hogy Orbán nívótlan gondolatokra épülő ostoba rendszere csak azért jót fog hozni, mert agyagba döngöli a liberális demokráciát. A magyar nép, mint mindig, csalódni fog. Erősen kétséges, hogy tanulni fog-e ebből is.

A magyar nép azt sem érti, hogyan gondolkodik a német konzervatív Merkel. Kis bizonytalankodással hasonlóan. Tudja, hogy a külső hatalmak által rákényszerített migránsáradat befogadása rossz, de minden más sokkal rosszabbat tenne az országának és Európának. Tudja, hogy külföldi zsoldban álló terrorista csoportok és erőszakos gengek óhatatlanul bekerültek ezzel az áradattal a kontinens belsejébe, de miattuk feladni az (igen, német hegemóniájú) nemzetállamokat korlátozó kontinens kényszerítő szükségét, és a kezére játszani azoknak, akik miután rászabadították Európára a migránsok tömegeit, most látványosan Európa szorult helyzetén szomorkodnak, és a nemzetállami nacionalizmust az autokráciák és a közrossz stabilizálására használnák fel — nos, kétségkívül ez utóbbiak sokkal nagyobb rossz, mint amit a migránsokkal el kell szenvednünk. Ám Merkel azt is tudja, hogy a mostani a churchilli értelemben sem optimális megoldás, és az optimális megoldás csak konzervatív oldalról jöhet: a liberális jogállam és a törvényesség megerősítése, a civilizációnk kulturális és nevelési programjának újragondolása, a bevándorlás erős megszűrése, az etnicizmus és a vallási fundamentalizmusok visszaszorítása. Ez kezdődött el most. És ez nem tetszik Európa ellenségeinek.

Mit várhatunk? Azt, hogy Európa ellenségei (akik egyébként a saját népeik ellenségei is) válságot válságra fognak megpróbálni kirobbantani titkosszolgálati, terrorista, tömegkommunikációs stb. eszközökkel, mert az utolsó, amit el akarnak fogadni, az a konszolidáció. Ne legyenek kétségeink, nem ismerik, és/vagy nem szeretik Churchill felfogását a liberális demokráciák értékéről. Van-e Magyarország számára ideális megoldás? Most sincs. A kisebbik rossz létezik, amely a német hegemóniájú európai egység demokratizálása, liberalizálása, nemzeti és regionális érdekű ellensúlyozása melletti elkötelezettség. Nincs ideális állapot: nem létezik, hogy egyszerre tudjunk gazdagodni, kulturálisan érintetlenek maradni (ezt is persze egy elképzelt kollektivista nemzetképhez képest), függetlenek lenni, és Orbánt is kielégíteni. Valamiről le kell mondani, vagy legalábbis alárendelni a gyakorlatilag megvalósítható legjobb állapotnak. Nekem van egy elképzelésem arról, miről mondjunk le mindenekelőtt — hogy hozzá tudjunk fogni a többi összebékítésének.


Forrás:hafr.blog.hu
Tovább a cikkre »