Mivé lett Németország?

Irigyelem mindazokat, akik egykor még tudták, mit jelent akár az ellenség, akár az ellenfél tisztelete. Hol van ez ma? Nyomelemekben is hiába keresnők.

E nap egy világtörténelmet formáló személyiség születésnapja. Nem írom ide nevét, nem is szólok róla semmit. És nem azért, mert „mit szólnak majd hozzá”. Nem. Igyekszem, árnyaltságra törekedve, meghallgatni mindkét felet. De miért, hogy szinte mindig csak az egyik fél szavát hallja az ember?

Ismétlem, nem kívánok sem személyéről, sem rendszeréről állást foglalni. Csak szeretem, ha meghallgatják ama másik felet is. Hátha nem csak szurokfekete és hófehér szín létezik!

Nos, itt van előttem egy mindössze huszonnégy oldalas füzet. Szerzője a két világháború közti magyar katolikus közélet egyik meghatározó alakja volt. Idézek belőle:

Hírdetés

„Hitler Adolf áldozatos, önzetlen hazaszeretetét, bámulatos kitartását és hallatlan munkabírását még az ellenségei sem vonják kétségbe. Az is biztos, hogy a nemzeti szocializmus megszüntette azt a gazdasági és szellemi uralmat, amelyet a zsidóság számarányát messze túlhaladóan élvezett a német nép felett. Elismerést érdemel az a cselekedete is, hogy kiküszöbölte azt a veszedelmet, amelyet a német kommunista párt, valamint a német szociáldemokrácia egész Európára jelentett. Nem lehet tagadni, hogy a nemzeti szocializmus igen nagy mértékben felébresztette a német nép tömegeinek hazafias érzését. Abban az irányban is történtek határozott és követésreméltó intézkedések, hogy az erkölcstelen újságok, regények, filmek és színdarabok ne fertőztessék meg a nép lelkét. Az alsóbb társadalmi rétegek életszínvonalának megjavítása, különösen pedig az ifjúság házasságkötésének elősegítése és a többgyermekes családok védelme szintén állandó gondját képezi a nemzeti szocialista kormányzatnak.”

(Közi-Horváth József: Nemzetiszinű pogányság. Budapest, 1937. Szerző kiadása-Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. 6. old.)

Ennyi füzetének „A nemzeti szocializmus érdemei” című fejezete. Ezt követően hosszasan bírálja aztán a szóban forgó rendszert. De most talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy szótárában egy történelmi korszakkal kapcsolatban nemcsak bűnök, hanem erények is vannak.

És még valami. Amikor ideidézem Közi-Horváth fentebbi sorait, elhomályosul a szemem. Miért? Mert felmerül a kérdés: mivé lett – 1945 óta – Németország, továbbá, hogy ez kinek, kiknek a számlájára írandó elsősorban?


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »