„Mosolyogva a szemembe nézett, kellemes karácsonyt kívánt és helyette már nyomozók jöttek vissza” – zsarolással vádolják a C-Press főszerkesztőjét

„Mosolyogva a szemembe nézett, kellemes karácsonyt kívánt és helyette már nyomozók jöttek vissza” – zsarolással vádolják a C-Press főszerkesztőjét

„Mosolyogva a szemembe nézett, kellemes karácsonyt kívánt és helyette már nyomozók jöttek vissza” – zsarolással vádolják a C-Press főszerkesztőjét

A vádhatóság szerint Csík Tamás, a C-Press hírportál tulajdonos-főszerkesztője egy videofelvétellel akarta megzsarolni Járóka Lívia fideszes politikust, európai parlamenti képviselőt, valamint a Fideszt, ezért 2017 karácsonya előtt néhány nappal elfogták és bűnügyi őrizetbe vették. 5 hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a férfira.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság – Járóka Lívia fideszes EP-képviselő kérésére – úgy döntött, hogy zárt tárgyalás keretében tárgyalja a zsarolás, a választási eredmény befolyásolása és más egyéb bűncselekmények vádjával indult büntetőpert, mert a nyílt tárgyalással a sértett, Járóka Lívia magánélethez való joga sérülne.

A vádhatóság szerint Csík Tamás, a C-Press hírportál tulajdonos-főszerkesztője, az MSZP Cigány tagozatának egykori vezetője, a Centrumpárt volt romaügyi elnöki tanácsadója, és volt Fővárosi Cigány Önkormányzati képviselő egy videofelvétellel akarta megzsarolni Járóka Lívia fideszes politikust, európai parlamenti képviselőt, valamint a Fideszt, ezért 2017 karácsonya előtt néhány nappal bűnügyi őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

Hírdetés

Csík 2009 nyarán egy 40 perces videóinterjút készített Járóka Lívia korábbi élettársával, a 2014-ben elhunyt zenésszel, Balogh Rudolffal. Balogh a Járókával közös évekről is beszélt, és olyan – részben magánéleti, részben anyagi természetű – állításokat tett, amelyek, valóságtartalmuktól függetlenül, valóban alkalmasak lehetnek Járóka lejáratására.

A vádiratban az áll, hogy a főszerkesztő néhány hónapja a Fidesz frakcióirodáját kereste meg a videóval, hogy – tekintettel a kezdődő választási kampányra – kész az ellenzéknek adni azt, ha nem kap pénzt. Konkrétan Gulyás Gergely frakcióvezetővel szeretett volna kapcsolatba lépni, de csak a kabinetfőnökéig, Ágostházy Szabolcsig jutott, így vele beszélt meg találkozót.

2017. december 21-én Csík és Ágostházy a Gresham-palota (Four Seasons Hotel) bárjában találkoztak, ahol Csík a laptopján megmutatott egy néhány perces részletet a videóból, és négymillió forintot kért a felvételért – hárommilliót a maga részére (az ügyészség szerint a gyerekeinek szánt ajándékokra), egymilliót meg a C-Presst is működtető Európai Roma Liga nevű szervezetnek.

A fideszes Ágostházy erre a Greshamben rábólintott, előleget adott a férfinak, majd felállt, hogy Csík várja meg, mindjárt küldi a szerződést és a maradék pénzt.

Mosolyogva a szemembe nézett, kellemes karácsonyt kívánt, aztán elment, és helyette már a nyomozók jöttek vissza” – mondta Csík Tamás.

                   A felvétel alkalmas volt Járóka Lívia lejáratására

A főszerkesztő elismerte, hogy valóban rendelkezett egy videofelvétellel, amelyen olyan mondatok is elhangzottak az azóta már elhunyt Balogh Rudolftól, Járóka Lívia egykori párjától, amelyek rendkívül hátrányosan érinthették, rossz színben tüntethették volna fel a fideszes politikust, de szó sem volt zsarolásról.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért Csík Tamásra.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »