Mostantól házasságosdit játszhatnak és gyermeket fogadhatnak örökbe a németországi aberráltak is (16+)

Mostantól házasságosdit játszhatnak és gyermeket fogadhatnak örökbe a németországi aberráltak is (16+)

A Bundestag pénteken megszavazta a buziházasság bevezetését, néhány nappal azután, hogy Angela Merkel németországi kancellár felmentette a frakciófegyelem alól a képviselőket. A döntés teljes családi jogkörrel ruházza fel a házasságosdit játszó aberráltakat. Emellett azt is lehetővé teszi a betegek számára, hogy gyermeket fogadjanak örökbe.

Az ügyet az Angela Merkel kancellár vezette balközép koalíciós társa, a szociáldemokrata SPD kezdeményezésére vették napirendre. A CDU/CSU ellenezte, hogy tárgyaljanak és szavazzanak a kérdésről, de az SPD az ellenzéki pártokkal összefogva megváltoztatta a Bundestag napirendjét.

Az előterjesztést pénteken 393 igen szavazattal, 226 nem szavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadták, bár Merkel közölte, hogy nemmel szavazott, mert számára a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti.

Németországban eddig legfeljebb csak polgári jogviszonyként értelmezték az azonos neműek közt fennálló kapcsolatot.

Miért éppen most?

A közelgő általános választások kulcsfontosságú szerepet játszanak a döntés megszületésében. A németek szeptember 24-én járulnak az urnák elé, de Merkel újabb pálfordulása megfosztja riválisait a kampányötletektől.

Hírdetés

A szélliberális Zöldek és a posztkommunista Linke eddig is támogatta az azonos neműek "házasságát", a gazdasági kampányt folytató Szabad Demokratákhoz hasonlóan. De a pártok nemrég bejelentették, hogy csak abban az esetben hajlandóak a jövőben koalícióra lépni az ál-kereszténydemokrata CDU-val, ha a reformot megszavazzák.

A "kereszténydemokraták" jelenlegi koalíciós partnerei, a szociáldemokraták ugyanígy cselekedtek, így csak a nacionalistának kikiáltott AfD maradt a buzinászt ellenző oldalon, vagyis a normalitás pártján. Bár Merkel pártjából is sokan ellenzik az aberráltak pluszjogait, az ő tiltakozásuk nem vezetett eredményre, ellentétes véleményükkel pedig a párton belüli feszültséget növelik tovább.

A "kereszténydemokraták" azért sem túl boldogak, mivel állításuk szerint a homárházasság bevezetéséhez meg kellene változtatni a német alkotmányt.

(Híradó – BBC nyomán)

Kötelező olvasmányok:

A ferde hajlam térnyerése (I. rész) – Az aknamunka évtizedei; zsidók, pedofilok és hedonisták

A ferde hajlam térnyerése (II. rész) – Perverz propagandisták és a médiatúlsúly

Transzneműség, genderelmélet – napjainkban újult erővel zülleszt az évszázados zsidó szexológia

A pornográfia mint zsidó eszköz – fehérgyalázás, prostitúció és az európai erkölcsiség elleni perverz harc


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »