Mundruczó svájci lapnak: „Nyugat-Európának mi vagyunk a vámpírok”

Mundruczó svájci lapnak: „Nyugat-Európának mi vagyunk a vámpírok”

 

Akik meg akarják tudni, mit ért el az egyenirányított nyugati sajtó Magyarországról szóló legaljasabb hazugságainak a goebbelsi ajánlást exponenciálisan túlhaladó gyakoriságú kereplésével, azoknak álljon itt az ezen kialakított imázst hű szolgaisággal tömörítő svájci Tages-Anzeiger első kérdése, amellyel megkezdi Mundruczó Kornél filmrendezővel készített interjúját. És amely vasárnap megjelent interjút teljes terjedelmében azonnal átvett a szintén svájci Berner Zeitung.

Kérdés: „Menekültek elleni heccelés, támadások a médiumok ellen, antiszemitizmus: hogyan lehet még élni Magyarországon?”

Amire Mundruczó persze kezdhette volna az interjúját azzal is, hogy „Nézze, ami engem illet, fantasztikusan. Az ország zöldbe borult, a madarak csicseregnek, a Magyar Nemzeti Filmalapon át minden adófizető magyar támogat, a röszkei menekültek egy perc alatt kimehetnek azon az ajtón, amelyen bejöttek, a balliberális média számbeli fölénye lehengerlő, és Magyarországon a zsidó közösség olyan biztonságban van, amiről sok nyugati országban álmodni se mernek, mert az álombeli berlini támadója is leverné a kipát a feje búbjáról.”

A filmes javára legyen írva, válasza nem a Fischer Ivántól, Vásárhelyi Máriától, Krekó Pétertől, Haraszti Miklóstól vagy Konrád Györgytől megszokott, hanem árnyaltabb.

Ezt válaszolja: „Amikor utazom, nagyon gyakran teszik fel ezt a kérdést. Az ország megvan, okésan. Magyarország még mindig demokrácia. Ennek ellenére megvannak az említett támadások: a médiaszabadság veszélyben van, és a kultúra területén megszorítások vannak. De ugyanakkor Magyarország stabil ország, stabil gazdasággal”.

Hírdetés

Második „kérdés”: „Orbán Viktor áprilisi újraválasztását a jobboldali populisták ünnepelték, mint például Marine Le Pen”.

Mundruczó: „Magyarországon a választási kampányt igen primitíven és veszélyesen vezették. Mindkét oldalon emberi mivoltukból kivetkőzve… Tiszta populizmus volt. A paranoid politika új formája, amely sokkal veszélyesebb a nacionalizmusnál, mert ellene nem lehet harcolni.”

Egy picivel később Mundruczó leszögezi: „Nyugat-Európának bohócok vagyunk. Vagy akár vámpírok. És mindenki azt mondja: Vért akarnak szívni”.

Hogyne. És a jemeni népirtással, ellenzéke lefejezésével foglalkozó, nőnemű polgárait rabszolgaként kezelő, és az európai vahhabistákat pénzelő Szaúd-Arábia eközben dicséretes reformokat akar, vethetnénk közbe helyeslőleg.

Folytatás:

https://magyaridok.hu/kulfold/mundruczo-svajci-lapnak-nyugat-europanak-mi-vagyunk-a-vampirok-3094369/

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »