Mutasd a tibeti zászlót!

Az első tibeti írásos feljegyzések az időszámítás előtti 313-ból származnak, i. sz. 629-ből már hiteles történeti leírásokat olvashatunk, amelyek Tibet első történelmi királyához, Szongcen Gampo-hoz köthetőek.
Egy ősi nép, amely minden tiszteletet megérdemel, amiért oly mostoha természeti körülmények között túl tudott élni, és nemcsak túlélni, hanem egy magas kultúrát létrehozni. Nem véletlenül nevezik Tibetet “a világ tetejé”-nek. Területe 1,23 millió km², melynek átlagos magassága 4900 méter. Gondoljunk csak bele! Ezen a területen mára 6 millió tibeti és körülbelül 7,5 millió han-kínai él; mostanra Tibet minden városában a kínaiak vannak többségben és összesen körülbelül 128.000 tibeti él emigrációban.

Szongcen Gampo és az őt követő királyok hatalma, amely alatt Tibet a térség vezető ereje volt, ez sajnos nem tartott sokáig, 842., Glang-dar-ma király halála után a Tibeti Birodalom egy sereg apró hercegségre esett szét, ami sokkal kiszolgáltatottabbá tette más környékbeli birodalmak állandó terjeszkedési törekvései számára. Ekkortájt a lámák vették át az ország irányítását. A tibeti egy vallási alapon megszervezett, vallási kultúrára épülő társadalom mind a mai napig, mégpedig a tibeti buddhizmusra, amely egy egyedülálló és sajátos ága a Buddha-követésnek. Ezzel az erővel felvértezve alakítottak ki az évszázadok folyamán egy csodálatos kultúrát és államszervezetet.

Tibet élete mindig is szorosan összefüggött Kínáéval. Volt olyan is, hogy a tibeti lámák kértek Kínától segítséget más támadók elűzéséhez. De volt, amikor Tibet volt a régió domináns uralkodója. Majd ismét Kína, vagy Mongólia vette át a hatalmat fölötte. Ez évszázadokig így ment.
A XIX. század végén, a történelmi “nagy játszma” keretében a britek az Orosz Birodalommal szemben megszerezték a felséget a terület fölött. A Brit Birodalom az egész tibeti gazdaságot bekebelezte, még azt is meghatározta, hogy mely országokkal lehet Tibetnek telefonösszeköttetése, milyen irányban építhet utakat, sőt Tibet csak az ő engedélyével folytathatott bármely országgal bármiféle tárgyalást.
Majd Kína ismét megpróbált befolyást venni Tibet fölött, de közben 1911-ben Kínában kitört a forradalom és ez lekötötte az ország energiáit, nem tudott ezzel a kérdéssel foglalkozni, bár papíron Tibetet Kína részévé deklarálta. Ezt persze az érintett ország nem ismerte el. Eközben Tibetben erőskezű lámák kerültek a hatalomra és megerősítették az államszervezetet, 1913. február 14-én pedig kikiáltották az ország függetlenségét. Ezt pedig Kína nem ismerte el.

Az 1920-as években a 13. Dalai láma reformokat igyekezett bevezetni. Ő tervezte az új zászlót is és kihirdette, hogy minden katonai szervezetnek azt kell elfogadnia. Ez az általa bevezetett zászló jelenleg Tibet nemzeti lobogója, amely ma hazájában be van tiltva. A 13. Dalai láma halálával, 1933-tól ismét régensek kezébe került a hatalom.

Tibet végül is 1950-ben került a kommunista Kína birtokába a kínaiak csarndo-i győzelme után. A kínai uralom azzal kezdődött, hogy a hódítók nem ismervén és különben is semmibe vévén az évszázadok óta kialakult helyi mezőgazdasági termelési módszereket, elkezdtek “újítani”, természetesen kevés sikerrel. Ezen kívül betelepítettek egy csomó kínait, előbb a hadsereget, majd civileket is. Eleinte azt ígérték, hogy majd ők gondoskodnak a kínaiak ellátásáról, de ezt nemsokára már a helyi önkormányzatoktól várták el, követelték ki, padláslesöprésekkel és egyéb általunk is jól ismert módszerekkel jutottak az élelmiszerhez. Mindezen dolgok összessége óriási éhínséghez és pusztuláshoz vezetett. A nyomor és a közben szüntelenül folytatott erőszakos kínaizálás végül 1958-ban gerillaharchoz vezetett, amely az ország keleti részében kezdődött, majd 1959. márciusra átterjedt az ország több más részére, azután a fővárosra, Lhasára is, ahol 1959. március 10-én kitört a nagy felkelés, amit a megszállók március 21-re levertek. Tibetiek tízezrei haltak meg a harcok és a megtorlások következtében. A jelenlegi Dalai láma, Tendzin Gyaco, akit 1950-ben, a kínai megszállás kezdetekor a rendkívüli helyzetre való tekintettel nagykorúvá nyilvánítottak, 1959. március 17-én amerikai segítséggel álruhában Indiába menekült. Ahol aztán megalakította a tibeti emigrációs kormányt.

Március tizedikén, amikor a székelyek szabadságáért tüntetünk, gondoljunk egy percre a tibeti népre is, amely ugyanezen a napon emlékezik az 1958-59-es nagy felkelésre és annak vérbe fojtására. A tibetiek hősies, halált megvető küzdelme ellenére a kínaiak leverték és brutális kegyetlenséggel torolták meg a felkelést. Tömegeket öltek meg, végeztek ki, szintén tömegek kerültek büntetőtáborokba, ahol válogatott kínzásoknak vetették alá őket és megpróbálták tibeti identitásukat megsemmisíteni. A szerzetesekkel és apácákkal jártak el a legkegyetlenebbül, hiszen ők a tibeti kultúra fő letéteményesei.
Erről az időről tudósít Adhe Taponcang – egy egyszerű tibeti családanya, aki aktívan részt vett a kínaiak elleni fegyveres harcban – Az emlékezet hangja / 27 év a kínaiak börtönében című könyvében, amit mindenkinek szívből ajánlok elolvasásra. A szabadságharcról és a megtorlásról való szívszorító beszámoló mellett részletes leírást kapunk benne a tibeti kultúráról és mindennapi életről.
„Immáron szabad vagyok. Már nem vigyázzák az ajtómat őrök. Bőven van mit ennem. A száműzött mégsem felejtheti el soha a kezdet eltépett gyökereit, a szívében mindig ott hordozza a múlt becses szilánkjait… Míg mindennapjaim óráit tengetem, szívem eltelik családom és barátaim emlékképeivel, kiknek csontjai eggyé lettek azzal a földdel, amelyet most idegenek tapodnak.” Így kezdődik Adhe Taponcang hihetetlen története, aki 27 évet töltött kínai munkatáborokban, mert szembeszegült a Tibetet megszálló kínaiakkal. Rendkívüli bátorsággal és méltósággal fogadva sorsát, Adhe túlélte a kegyetlen éveket, hogy elmondhassa történetét – amely egyúttal sok ezer tibeti története is.

Bár a kínaiak ezt tagadják és kifelé teljesen optimista képet rajzolnak Tibetről, az elnyomás, a kényszerasszimilálás, az elszegényítés, a tibetiek diszkriminációja, nyomora nem lett kevesebb. A nemzeti zászló és a Dalai láma képe továbbra is be van tiltva. Ezért 2008. március 14-én ismét főleg szerzetesek vonultak az utcákra és adtak hangot a nép elégedetlenségének. A kínai hatalom természetes erre is véres megtorlással reagált, amelynek 130-140 halálos áldozata volt. Azóta is több, mint nyolcszáz politikai fogolyról tudunk, akik továbbra is kínzásokat szenvednek el, továbbá eddig 134 azoknak a tibeti fiataloknak a száma, akik felgyújtották önmagukat és legnagyobb részt meghaltak a kínai hatalom ellen való tiltakozás okán. A neveik listája ITT olvasható.

A nemzetközi hivatalos média azóta szinte teljesen elhallgatja az eseményeket, hiszen a nyugat Kína szponzorálására tette le a voksát. Az ellenállás azóta sem szűnt meg, folytatódik tovább. A híreket csak az emigráns kormány és a világ minden táján megtalálható tibetszimpatizáns civil csoportok adják szájról szájra, mint egykoron a regösök.

Az idei március tizedikére, a nagy tibeti felkelés leverésének évfordulójára világméretű akcióra hívtak fel ezek a szervezetek “Mutasd a tibeti zászlót!” címmel. Hiszen ha e zászló a hazájában be van tiltva, akkor legalább a világ lássa! Ezért aki teheti, hordja a ruházatán, tűzze ki a házára a tibeti zászlót. Ezen a napon pedig világszerte a kínai nagykövetségek, konzulátusok előtt lobogtak a tibeti zászlók, harsogtak a dalok, hangzottak a követelések egy szabad Tibetért.

Itt pedig a tibeti nemzeti Himnuszt hallhatjuk:

[* A fényképeket a müncheni kínai főkonzulátus szomszédságában megtartott tüntetésen készítettem 2014. március tizedikén.]


Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »