Na, kit nem hívtak meg az Arany János-emlékév kapcsán rendezett zeneszerzőverseny díjátadójára? :(

Na, kit nem hívtak meg az Arany János-emlékév kapcsán rendezett zeneszerzőverseny díjátadójára? :(

Ez felháborító.

Átadták az Arany János Zeneszerzőverseny díjait csütörtökön Budapesten, a Zeneakadémián. A két kategóriában meghirdetett verseny első díjait Molnár Viktor és Szabó Barna nyerte el – olvasható az MTI beszámolójában. Mint kiderült: az Arany-dalok című gálahangversenyen Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára beszélt, kiderült, hogy 150 pályázatot támogattak, magára a zeneszerzőversenyre pedig 74 érvényes pályamunka érkezett.

Csakhogy a rendezvényen nem volt ott az Arany János-emlékév fővédnöke. Ő:

Hírdetés

De talán jobb is, hogy Németh Szilárd inkább Soros Györggyel foglalkozik.

De vissza a kultúrához

A zeneszerzőversenyre – amelyet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hirdetett meg az Arany János-emlékév Emlékbizottságának támogatásával – Arany János munkáinak felhasználásával írt új zeneműveket vártak. A szerzők két kategóriában, zongorakíséretes dallal vagy dalciklussal, valamint vonószenekari kíséretes dallal vagy dalciklussal pályázhattak. A zsűri elnöke Meláth Andrea énekművész, a zsűri tagja Fekete Gyula, Dubrovay László, Jeney Zoltán és Vajda János zeneszerző volt.
    
Az első kategória díjazottjai 500, 300, illetve 200 ezer forint, a második kategória nyertesei 1 millió, 600 ezer, illetve 400 ezer forint pénzjutalomban részesültek.
    
Az Arany János-emlékév alkalmából meghirdetett zeneszerzőverseny zongorakíséretes dal vagy dalciklus kategóriájának első helyezettje Molnár Viktor Vörös Rébék, második helyezettje Szalai Katalin Hagyaték című műve. A harmadik helyezett Kecskés D. Balázs Enyhülés, valamint Zámbó Jonatán János pap országa című műve.
    
A vonószenekari kíséretes dal vagy dalciklus kategóriában az első helyezett Szabó Barna Kintsugi, a második helyezett Dragony Tímea Virradás, a harmadik helyezett Sáry László Tamburás című műve.
    
Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora kiemelte: küldetésüknek tartják, hogy elősegítsék az új művek születését és a zeneszerzőversenyek ennek fontos eszközei.
    
„Úgy érezzük, hogy az Arany János Zeneszerzőversennyel méltó módon tiszteleghetünk a lenyűgöző műveltségű Arany János emléke előtt” – mondta, hozzátéve: azt is bizonyíthatják, hogy mai világunk fiatal zeneszerzői hidat képeznek tradíció és progresszió között. Változatosságot kínálnak, miközben a kortárs zenének sem kell feltétlenül hiányolnia azt, amit a közönség annyira szeret, a dallamot és a harmóniát. 
    
A gálahangverseny műsorán a díjnyertes zeneművek közül négy szerepelt, helyet kaptak a költő saját dalai, valamint Kadosa Pál, Reinitz Béla és Kodály Zoltán olyan művei is, amelyek Arany János-versekre születtek. A hangversenyen Halmai Katalin, Kiss Judit Anna, Rálik Szilvia, Szakács Ildikó, Philipp György, Najbauer Lóránt, Pataki Bence és Szappanos Tibor énekelt, Virág Emese és Kiss Péter zongorázott. A Liszt Ferenc Kamarazenekart Madaras Gergely vezényelte.
    
A rendezvényen részt vett Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »