Nagycsütörtök politikával és anélkül

Vagyis jobb előzetesen számba venni egy dolog káros következményeit, mint később fáradságos munkával a következményeket, a keletkezett károkat felszámolni.

Ha egyszer valamilyen nyelvésznek kedve támadna a vezető ellenzéki politikusok szegényes szókincsének felmérésére, egész bizonyosan meglepő eredményre jutna.

Szinte biztosra vehetnénk, hogy a Fidesz vezetőinek, a kormánynak, na és persze elsősorban Orbán Viktornak a gyalázásában a leggyakrabban, méghozzá magasan a leggyakrabban használt szavuk a gyáva és a vele rokonértelmű más főnevek, igék, melléknevek lennének. Így például a fél, a retteg, a menekül, a bujkál, a majrézik, a tele van a nadrágja.

Ha ez a képzeletbeli nyelvész ezeknek a szavaknak a szövegösszefüggéseit is megvizsgálná, a legtöbbször az olyan kifejezésekre bukkanna, hogy a miniszterelnök fél kiállni nyilvános vitára a miniszterelnök-jelöltekkel, hogy félelmében golyóálló mellényt hord az inge alatt, hogy retteg emberek közé menni, hogy menekül vagy bujkál az oknyomozó ellenzéki újságírók elől, hogy gyáva ellenfelei szemébe nézni, hogy tele van a nadrágja, ha Brüsszelben tárgyal, hogy majrézik a választások előtt. És így tovább, egészen a végtelenségig.

Amennyiben ez a felmérés külön kiterjedne az egyes pártokra és személyekre is, minden valószínűség szerint a halált megvető bátorsággal gyalázkodó DK-s alakulat vinné el a pálmát, az élen természetesen Gyurcsánnyal, utána holtversenyben Varjuval és Molnár Csabával.

A második hely a rendelkezésre álló adatok alapján alighanem a rettenthetetlen Jobbiknak jutna, a karakán Vonával az élen, a harmadik helyre pedig némi meglepetésre minden bizonnyal a Juhász Péter–Szigetvári Viktor páros futna be, akik amúgy az Együtt nevű különös képződmény zömét alkotják. Az LMP, az amazon természetű Szél Bernadett vezetésével, ha egy paraszthajszállal is, de lecsúszna a dobogóról, a szebb napokat látott MSZP-nek pedig be kellene érnie a nem túl dicsőséges ötödik helyezéssel.

Pedig ha ezek a szegény boldogtalanok csak egy kicsit is otthon volnának a néplélektan, sőt úgy általában a lélektan világában, tudhatnák, hogy a félelem összetett érzés, és nem csak negatív oldala van. Elég csak egy közismert szólásunkra utalni, miszerint jobb félni, mint megijedni. Vagyis jobb előzetesen számba venni egy dolog káros következményeit, mint később fáradságos munkával a következményeket, a keletkezett károkat felszámolni. Ennek igazolására vegyünk csak a fent találomra elsorolt rágalmak közül egyet, ami egyáltalán komolyan vehető. Nevezetesen azt, hogy Orbán Viktor nem áll szóba a miniszterelnök-jelöltekkel.

Hiba lenne a részéről, ha vitába szállna ilyen színvonalú jelöltekkel. Minden egyes jelölt kilátásba helyezte már a börtönbe zárást, a lecsukást, az elítélést, értelmiségijeik pedig a Ceausescu házaspár sorsát is beígérték Orbán Viktornak. Családtagjait folyamatosan fenyegetik. Ilyen alakokkal érthető módon nem tárgyal az ember. Hiszen aki komolyan veszi magát és vállalt feladatát, aki érzi küldetésének veszélyeit, aki előzőleg józanul számba vette mindenre képes ellenfeleinek várható magatartását, az nem állhat ki egy idegbeteg, notórius hazudozó Gyurcsánnyal, egy köpönyegforgató Vonával és Karácsonnyal, egy hisztérikus Szél Bernadettel.

Persze az ellenzék és sajtója szerint nemcsak a Fidesz vezetői, nemcsak a kormány és Orbán Viktor, hanem a rezsimet kiszolgáló minden rendű és rangú középszintű vezetők, közalkalmazottak és újságírók is félnek, mert elveszíthetik zsíros állásaikat, jól fizető pozícióikat. Sőt a választópolgárok is csak félelemből szavaznak erre a rettenetes rendszerre. Különben kirúgnák őket az állásukból. Különösen a közmunkásokat. Egyszóval fél itt mindenki, aki nem az ő nótájukat fújja. Ebben történetesen még igazuk is van.

A szavazópolgárok csakugyan félnek. Csakhogy nem attól, amire ők gondolnak. Hanem tőlük. A rettenetes ellenzéktől. Attól félnek, hogy ismét ők kerülnek vissza. És akkor oda a nemzet nehezen kivívott egysége a határon túli magyarokkal. Akkor december 18-án megünnepelnék Erdély elcsatolásának centenáriumát. Akkor oda az ország határainak biztonsága. Oda a gazdasági stabilitás. Akkor visszajön Gyurcsány. Akkor egy Karácsony lesz a miniszterelnök. Vagy egy Vona. Akkor egy Magyar Bálint-féle fazon lenne az oktatásügyi miniszter. És egy Demszky-féle alak Budapest főpolgármestere.

Akkor jönne a politikai káosz. Az utcákon ismét rendőrök lövöldöznének. A katolikus egyház pedig bevezetné a többszöri bérmálkozást.
A félelemnek mint összetett érzésnek természetesen vannak negatív formái is. Ezek közül a legősibb az ismeretlentől való félelem. Az ősember félt a természet erőitől, a villámtól, a vihartól, a sötétségtől. A modern kor embere megbízható, jó társak híján a magánytól fél. Ezt hívják szorongásnak. Ezt a félelmet fogalmazza meg és állítja párhuzamba Krisztus szenvedéstörténetével Dsida Jenő verse, a Nagycsütörtök.

A székelykocsárdi vasútállomáson egyedül várakozó lírai hős nemcsak a csatlakozást késte le, hanem az emberi kapcsolatokról is lemaradt. Ezért lesz úrrá rajta a csüggedés: Tompa borzalom / fogott el, mély állati félelem. / Körülnéztem: szerettem volna néhány / szót váltani jó, meghitt emberekkel, / de nyirkos éj volt és hideg sötét volt, / Péter aludt, János aludt, Jakab / aludt, Máté aludt és mind aludtak…

Április 8-ára Krisztus rég fel fog támadni, és addigra a jó és meghitt emberek remélhetőleg már nem fognak aludni. Azokat az erőket pedig, akikkel akkor dolgunk lesz, jól ismerjük. Mint a rossz pénzt. Így hát akkor is csak félni kell tőlük, de nem megijedni.

Ircsik Vilmos

A szerző író, műfordító


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »