Nagyot ment a Fidesz kedvenc kommunikátora, Rogán szomszédja visszaesett

Nagyot ment a Fidesz kedvenc kommunikátora, Rogán szomszédja visszaesett

Orbánék kedvenc kommunikációs cégei pompás évet tudhatnak maguk mögött. Balásy Gyula, a kék plakátok koronázatlan királya gigantikus osztalékot vett ki, Rogán Antal szomszédján, Csetényi Csabán viszont meglátszik, hogy összerúgta a port a Fidesz felső vezetésével.

A kedvenc kormánypropagandista, Balásy Gyula két cége brutális évet tudhat maga mögött. Kisebbik vállalkozása, a Lounge Design Kft. „csak” négyszeresére növelte forgalmát 2016-hoz képest, a 783,4 milliós árbevétel után 2017-ben 3,1 milliót könyvelhetett el. A növekedés adózás előtti eredményén jobban kiütközik: 129 milliós profit után tavaly tízszer ennyit, 1,2 milliárdot mutattak könyvei. A nagyobbik hal, a New Land Media Kft. azonban horribilis növekedést mutatott: 1,5 milliárdos fogalma 25,8 milliárdra (nem elírás!) ugrott, melyből adózás előtt is maradt még 2,3 milliárd. (Tavaly mindössze 51,6 millió volt a profit).

Balásy ennek megfelelően meg is szavazott magának a Lounge Designból 306,7 millió, a New Land Mediából pedig kereken 1 milliárd forint osztalékot.

A Fidesz-frakció korábbi kabinettitkárának, Szijjártó Péter miniszter jó barátjának, Kuna Tibornak cégei is jól teljesítettek pénzügyileg. A nagyobbik vállalkozás, a Trinity International Kft. 15,2 milliárdos forgalmát 21,5 milliárdra növelte, adózás előtti eredménye pedig a 2016-os 2,1 milliárdról 2,3 milliárdra ugrott. Másik kft.-je, a Young and Partners 2,4 milliárdos bevételét megháromszorozta (7,5 milliárd), ezzel arányosan 420 milliós adózás előtti profitja is 1,3 milliárdra emelkedett.

Kuna a Trinityből nem vett ki osztalékot, a Young and Partnerstől azonban ilyen jogcímen 565 millió forintban részesült.

Rogán Antal luxuslakóparki szomszédjáról, Csetényi Csabáról egy éve derült ki, hogy gyakorlatilag kigolyózták a Fidesz propagandagépezetéből, de legalábbis nagyságrendekkel kevesebb megrendelést kapnak vállalkozásai, mint korábban.

Ez így is lett. Bár a Network 360 Kft. forgalmát 2,4 milliárdról 3,4 milliárdra növelte, másik cége, az Affiliate Network bevételei megfeleződtek: 10,4 milliárd után tavaly 5,6 milliárdot kasszírozott. Előbbi cége adózás előtti eredményét a bevételnövekedés miatt 443 millióról 854 millióra tudta növelni, utóbbi azonban 2016-ban realizált 448 milliós profitja után tavaly kénytelen volt beérni 391 millióval. Csetényi egyik cégéből sem vett ki osztalékot, a profitot teljes egészében eredménytartalékba helyezte.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »