Nagypénteki üzenet

Az Egyház a föld sója. Tagjai klerikusok és laikusok. S bizony vannak idők, amikor az utóbbiak mintha fáradhatatlanabbak lennének Isten országa földi elterjesztésében

Gondoljunk csak a nagypénteki történetnek egyik fontos mozzanatára, arra, hogy a Boldogságos és Szeplőtelen Szűz., az Úr Jézus Édesanyja mennyire szorult helyzetben volt Fia, a Szentháromság Második Személye halálakor! Jézus teteméhez hozzá sem érhetett. Miként is gondoskodhatott volna méltó eltemetéséről? Tépelődése során Jézus barátja, Arimateai József, elkérte a helytartótól az Üdvözítő tetemét, hogy gondoskodjon a temetésről (Mt 27, 57-60, Mk 15, 42-47, Lk 23, 50-56, Jn 19, 38-42).

Igen, az evangéliumi történetből kiindulva hányszor, de hányszor figyelhetjük meg a világtörténelemben, hogy sokszor olyanok kelnek Isten védelmére, akik nem szolgái, vagy éppen olyanok, akiktől talán nem is várnánk. És fordítva is igaz ez: hányan, de hányan fordítanak hátat Neki övéi közül! Arimateai József példája nyomán írta egy jezsuita atya:

„Megható ezeknek az eddig szürkeség homályában rejtőzködő világi embereknek buzgólkodása Jézus teste felől. Mennyire megszégyenítenek sok egyházit és szerzetest, akiknek elsősorban kellene Jézus testéről, az Egyházról, a hívek lelkéről és az Eucharisztiáról gondoskodniok. Mikor az Egyházat üldözik, elnyomják, Isten többnyire nagystílű világi férfiakat állít sorompóba az ő országának védelmére.”

(Müller Lajos SJ: A kereszt iskolája. Budapest, 1937. Korda Rt. 233. old.)

Lehetne hivatkozni itt – sőt nem lehetne, hanem kell is! – csak a magyar történelemből egy Zichy Nándorra, egy Apponyi Albertre, egy Teleki Pálra és csak a Jóisten tudja, még kikre. Akik Isten ügyéért gyakran csendesen, de fáradhatatlanul küzdenek – laikusokként, nem klerikusokként.

Birtokomban van egy dedikált Bangha Béla-kötet. Idemásolom a dedikációt:

„A katolikus ujjászületés irodalmának vannak hangos kürtösei, ünnepi reprezentánsai, sőt haszonélvezői is; de vannak csendes, szerény, dolgos és elvonuló munkásai is. Dolgos méhek, akik csendben és türelemben építik a jövőt. Hűséges elszegődöttei az Isten országának, akiket az idő próbál ki. Egyik ilyen csendes és hűséges dolgozótársának ajánlja ezt a könyvet sok szeretettel és hálával a szerző.”

Vagy a fentebbi szerény, de illusztris névsorból vegyük csak Teleki Pált, aki a 34. budapesti Eucharisztikus Világkongresszus (1938) előtt így vallott:

„A végtelen megérzése az emberibb vágya Isten felé vezet, a végtelen s nekünk örökkön újuló Oltáriszentség, a felénk jövő, felénk nyujtott Isten felé. Megfigyelem, amint autóbuszon, templom előtt elhaladva, sok férfi, sokkal több, mint régen – néha a katolikusok arányszámának megfelelő száma – megemeli a kalapját. A mélyebben vallásosokon kívül ennyieknél ebben nemcsak hitvallás nyilvánul materializmussal, kommunizmussal, szabadkőművességgel, német vallásüldözésekkel és korunk egyéb megpróbáltatásaival szemben, de a végtelen és az emberibb Istenéhez való vonzódás, simulás, megtérés.”

(Napkelet és Napnyugat. Élő szellemek hódolata az Oltáriszentség előtt. Összeállította Bangha Béla SJ. Budapest, 1938. Pázmány-kiadás-Stephaneum Nyomda Rt. 149. old.)

Igen, nagypénteki üzenet, hogy az emberi nem megváltására érettünk megfeszíttetett és feltámadott Jézus Krisztus mindenkit munkásnak hív szőlőjébe – papot és nem papot egyaránt. Lehet, hogy érte idelent csak kereszt jár, de enélkül viszont nincsen feltámadás.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »