Naperőmű épül a Duna mellé

Naperőmű épül a Duna mellé

Hamarosan épülni kezd Magyarország egyik legnagyobb naperőműve Százhalombattán, a MET Csoport jóváhagyta a 17,6 megawattos Dunai Solar Park beruházási döntését – derül ki a cég sajtóközleményéből. A napelempark része a cégcsoport megújuló energiatermelési stratégiájának.

A naperőművet részben a százhalombattai Dunamenti Erőmű üzemi területén, 40 hektáron létesítik. Az erőmű a tervek szerint 2018 harmadik negyedévében kezdi meg működését. A 25 millió euró értékű beruházás körülbelül kilencezer háztartást lát majd el villamosenergiával.

A MET Csoport tulajdonában álló MET Dunai Solar Park Kft. a beruházás megvalósítását piaci alapú banki projektfinanszírozás bevonásával, állami támogatás nélkül tervezi. A legújabb technológiákra épülő naperőmű várható élettartama legalább 25 év lesz. Az első húsz évre a kötelező átvételi (KÁT) engedélyhez kapcsolódó szerződés biztosít árbevételt. A beruházás a Dunamenti Erőmű kihasználatlan peremterületén, illetve egy korábban halgazdaságként működő területen valósul meg, hálózati csatlakozásának egy egykori gőzturbina hálózati csatlakozása ad helyet.

Míg egy átlagos háztartás ellátásához 8–10 napelempanel szükséges, a százhalombattai naperőműbe több mint 76 ezer napelempanelt építenek be. A projekt előkészítése másfél éve, a tervezési-engedélyezési folyamat egy évvel ezelőtt indult.

Hírdetés

„A hamarosan megépülő szolárpark a hagyományos gáz- vagy széntüzelésű erőművek hatékony kiegészítője lesz, hozzájárulva az ország energiaellátásának biztonságához és erőműállományának modernizálásához” – mondta Horváth Péter, a Dunamenti Erőmű vezérigazgató-helyettese, egyben a MET Power üzletfejlesztési igazgatója.

Az európai energiakereskedelemben vezető szerepet játszó MET Csoportnak jelentős ambíciói vannak a megújuló energiatermelés terén is a kelet-közép-európai térségben. Ezen belül Magyarországon a cél összesen 50–100 megawatt beépített teljesítményű napelempark létesítése. A cégcsoport első naperőműve, a Dunai Solar Park így pilotprojekt is a későbbi fejlesztésekhez.

A 17,6 MW teljes beépített kapacitású napelempark a MAVIR által irányított villamosenergia-átviteli hálózatba táplálja majd be a megtermelt villamosenergiát, amely az országos hálózaton keresztül hazánk bármely részébe eljuthat – de alapvetően inkább helyben, Százhalombattán és környékén használják majd fel. A szolárparkkal évente mintegy 9 ezer tonna széndioxid-kibocsátást váltunk ki, és óvjuk meg ezáltal a légkört. Ez hozzávetőlegesen megfelel kétezer autó éves széndioxid-kibocsátásának.

A naperőmű a MET Dunai Solar Park Kft. beruházásában valósul meg, amely a Dunamenti Erőmű Zrt-től független társaság. A társaság 100 százalékos tulajdonosa a Dunamenti Erőmű Zrt. többségi részvénycsomagját is birtokló MET Power AG.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »