Napi várható: Indul a Momentum aláírásgyűjtése, a Jobbik a liberális klubba megy

Napi várható: Indul a Momentum aláírásgyűjtése, a Jobbik a liberális klubba megy

A harmonikustól a kriminilásig: ezekre az eseményekre (is) figyelünk majd a mai nap.

Ha önnek esetleg nem nyerte el a tetszését, hogy a civil szervezetek eztán külföldi ügynökként tengetik majd napjaikat a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, most tehet ez ellen. Ma indítja ugyanis a Momentum Mozgalom új népszavazási kezdeményezését: aláírásgyűjtésbe fognak a civil szervezeteket megbélyegző törvény eltörléséért. (A Momentum akciója előtt azután nyílt meg az út, hogy november 7-én a Kúria a Nemzeti Választási Bizottság határozatát, és úgy döntött, mégis hitelesíti a népszavazási kezdeményezést.)

http://mno.hu/

Az ügy érdekes fordulatot tartogathat, mivel Trócsányi László igazságügyi miniszter célzott rá, hogy a kúria döntésével szemben alkotmányjogi panaszt lehet benyújtani. Ezzel a kormány a színpadra helyezett egy olyan fegyvert, ami jó eséllyel el is fog sülni.

Csíkszentmihályi flowba teszi a közszolgákat

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem budapesti campusán eközben flowba kerülnek a jövő közszolgái. Itt ugyanis már 11 órától a világhírű, életművét Amerikában megalkotó Csíkszentmihályi Mihály tart előadást. Csíkszentmihályi a „Good Governance”, azaz a Jó kormányzás címet adta beszélyének, az alcím pedig ez: Vezetői szerepek és felelősségek a közjó megteremtésében. Reméljük, sokan hallgatják majd nyitott fülekkel a sztárelőadót.

(Az már nagyon régen volt, amikor mi hosszan beszélgettünk Csíkszentmihályi Mihállyal, de interjúnk semmit nem veszített aktualitásából azóta sem:)

http://mno.hu/

Archívum – Magyarnemzet Győr Ágnes Rendszerépítő Csíkszentmihályi Mihály könyvei valóságos kultuszt teremtettek a boldogságot és kiegyensúlyozottságot
keresők körében előbb Amerikában, majd szerte a világon. A magyar származású, de fiatalkorától az Egyesült Államokban élő kutató a napokban járt Budapesten. És nem egészen érti, hogyan lehet boldogtalan egy ország ennyi trauma után, hiszen azokból más nemzetek többnyire erőt merítenek
a megújuláshoz.

Lesz egy kis mozgolódás ma Paks II. körül is, hiszen Budapesten megnyílik az Atomex beszállítói fórum, ahol közös sajtótájékoztatón áll nyilvánosság elé Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter és Kirill Romanov, a Roszatom nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első vezérigazgató-helyettese.

Hírdetés

Egyébként pont egy hete karikaturistánk, Marabu témája is Paks II. volt:

http://mno.hu/

Eközben Brüsszelben…

…ma az EU-tagországok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek találkozója veszi kezdetét. Itt miniszteri szintű Brexit-tárgyalásokra lehet számítani, annál is inkább, mivel Jean-Claude Juncker a múlt pénteken Theresa May brit miniszterelnök értésére adta, hogy „az óra ketyeg”. Általános vélekedés az Unióban ugyanis, hogy a britek eddig nem végezték el a házi feladatot, és mindaddig, amíg a válás feltételeiben nem egyeznek meg a felek, a brexit utáni kapcsolatokról Brüsszel nem akar tárgyalni.

Külföld MN Két hetet kapott May az EU-tól, hogy tegyen több pénzt az asztalra A 27-ek meglepően egységesek, nem tárgyalnak semmiről, míg a válás költségeit nem rendezték a britekkel.

A Jobbik is ott lesz a liberális klubban

A Jobbik ma ismét az oroszlán barlangjába merészkedik: Mirkóczki Ádám, a párt képviselője a Budai Liberális Klub vendége lesz, ahol este hétkor Soproni Tamással (Momentum), Szigetvári Viktorral (Együtt) és Ungár Péterrel (LMP) pódiumbeszélget „Szabad(?) választások, pártállami feltételek” címmel.

Emlékezetes, Rangos Katalin a minap Vona Gábort a belvárosi liberálisok fellegvárában, a VII. kerületi Spinoza Házban faggatta közönség előtt. Érdekes idők, utoljára a rendszerváltás hajnalán voltak ennyire kíváncsiak egymásra a másként gondolkodók. 

http://mno.hu/

Jo Nesbo és a viszkis

Ami a kultúrát illeti, Kultúrgrund rovatunk szerkesztői azt mondták, ez a nap olyan izgalmas lesz, mint egy krimi. Méghozzá azért, mert váratóan előállunk egy Jo Nesbó-interjúval.

Akik viszont lemaradtak volna a Viszkis-sztoriról , azoknak ajánljuk: beszélgettünk a viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attilával. Ez utóbbi interjúhoz az apropót a róla szóló, Antal Nimród rendezte film eheti bemutatója jelenti.

http://mno.hu/

Egyébiránt mi magyarok olykor szeretünk lelkesedni túlromantizált bűnözőinkért. Márai Sándor 1947-ben egy ilyen korabeli „hős” elfogása apropóján írt naplójába egy kíméletlen bejegyzést a jelenségről. Én mára ezzel búcsúzom, befejezésként olvassák inkább a mestert:

„Vasárnap este egy vendéglőben. A friss hétfői lapot hozzák a rikkancsok. Az első oldalon öklömnyi betűk ordítják, hogy kézre került „Hekus Dönci”, egy notórius rablógyilkos és kéjgyilkos, aki néhány nap előtt bravúros merészséggel megszökött ügyészi kihallgatás közben a fogházból. Most elfogták, néhány nap múltán felakasztják.A hír a vendéglőben nagy feltűnést kelt. Kispolgárok, munkások ülnek itt. Az emberek felugrálnak az asztalok mellől, egymás kezéből kapkodják az újságot. A hangulat általános: csalódás, lesújtottság, düh. Mindenki sajnálja Hekus Döncit, mert nem sikerült szökése és rendőrkézre került. A sajnálkozás hangos, általános, senki nem titkolja érzéseit.Ez a tünet rendkívül érdekes. A magyar viszonyok úgy fejlődtek, hogy a társadalom leplezetlenül rokonszenvet érez a rablógyilkos és a kéjgyilkos iránt, szolidaritást vállal a gengszterrel, aki – egy pillanatra – volt olyan ügyes és elszánt, hogy kicsúszott az államhatalom karmai közül. Mindenki rokonszenves, aki az államhatalommal szembefordul: ez a kocsmai közhangulat értelme. Szomorú, nyugtalanító tünet, de nagyon jellegzetes, félreérthetetlen. „


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »