Ne csak nézz! Láss is! – A Kalergi tervről

Hetek óta „menekültnek” kinevezett áradat lepi el illegálisan Hazánkat. A határ előtt irataiktól és márkás ruházatuktól megszabaduló, luxus mobil telefonokkal és órákkal, pénzzel ellátott zömmel fiatal férfiak érkeztek.

Nem lehet tudni, kik, és milyen szándékkal. Más földrészről, teljesen más kultúrával és identitással, teljesen más szokásokkal érkezők, akikre nem vonatkozik semmi más, csak a törvényen kívüli állapot, a nekik mindent megengedő, de nekünk a kötelezően elfogadó, alkalmazkodó állapot. A saját hazámban, ahol rám szigorúan vonatkoznak a törvények, rájuk nem. Védtelenné, és szabad prédává vált a Hazám, ahol már nemcsak a sokadik, de az Isten tudja hányadik helyre sorolt állampolgár lett a nemzetileg elkötelezett magyar, aki nemcsak állampolgár.

Vajon miért vesszük tudomásul, hogy nincs hivatalos személyazonosságuk a Hazánkba törvényen kívül bejötteknek, mivel azt eltüntették? Kik és milyen hátsó szándékkal irányították Magyarországon keresztül Európába ezt a végelláthatatlan, szűnni nem akaró embertömeget? És kik irányítják folyamatosan, mert ezt nem lehet csak az embercsempészekre fogni. Azok csak élnek a felkínált lehetőséggel, ami meglehetősen nagy hasznot hoz a helyzet kínálta, e célból megalakult maffiáknak.

 A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főváros vezetését tájékoztató adatai szerint a január 1-e óta regisztrált illegális határ átlépő 135 ezer fő  81.3 %- a férfi, és ennek 66 %- a 18 és 34 év közötti (110 ezerből 73 ezer). Természetesen a fennmaradó 18.7 % is megoszlik. Nyilvánvaló, hogy a hozzánk érkező migránsok száma ennél mára több tízezerrel magasabb, hisz folyamatosan lépik át a határt.

A híradásokban is láthatóan jólöltözött, életerős fiatal, kisportolt, erős fizikumú, katona-érett jövevényeket látunk. Vannak köztük családosok, nők, szülők nélkül érkező gyerekek. Kis részük valóban feltételezhetően menekült, akiket kötelességünk segíteni, de nagy számban vannak köztük gazdasági bevándorlók, akik egy jobb élet reményében özönlenének az öreg kontinens gazdag országaiba.

Ha a 18-34 éves katonakorú férfiak, „menekültek” lennének, felmerül a kérdés, miért nem a hazájukat védik? Netán miért nem a szomszédos, gazdag arab országokba menekülnek, akikkel és ahol sokkal közelebbi a gondolatviláguk, a vallásuk, a kultúrájuk. Milyen ezeknek a fiataloknak a hazaszeretete, az identitása? Ki védje meg helyettük a hazájukat?

Ráadásul – ide érkezve – tiltakoznak a regisztráció, az ujjlenyomat adása ellen. Vajon miért? S mi több, követelőzőek, és egyre agresszívabban viselkednek, amit a hazájukban nyílván nem engedhetnének meg maguknak. Egy teljesen más, nem európaihoz hasonló kultúrát, vallást, elveket képviselnek. Véleményem szerint fennáll a lehetősége annak, hogy az ilyen korú férfiaknak jelentős része nem is civil, csak annak öltözött.

Félő, hogy vannak köztük olyanok, akiket nem kívánatos céllal is küldhetnek Európába, hogy meghatározott időpontban civilből visszaváltozva agresszíven átvegyék az irányítást Európában. Egyre többet hallani olyan migránsok által a nyugati nagyvárosokban kialakított „szigetekről”, valójában városrészekről, ahová már a befogadó ország rendőrei sem merik betenni a lábukat. S ezek száma egyre csak nő.

Ez a menekült áradattal történő jogsértő invázió eltereli számos aktuális dologról a figyelmet. Az USA-EU szabadkereskedelmi egyezményről, a nemzetállamok helyetti európai egyesült államok létrehozásáról, valamint a keresztény gyökerű Európa, a fehér emberek és kultúrájuk tudatosan célzatos átalakításáról. Magyarul: Európa bekebelezéséről, elpusztításáról.

Az emberek nem tudnak, a Kalergi tervről, a multikulturális propaganda pedig a tömeges népvándorlást szándékosan történelmi folyamatnak állítja be, félrevezetve Európa lakosságát. A tervről én magam is csak akkor szereztem tudomást, amikor a postámba véletlenül befújta a szél, ennek az ismertetését. Ezt szeretném most megosztani, a még felelősen gondolkodó honfitársaimmal, mert Európa és a mi megmaradásunk, és utódaink jövője a tét.

 

***

Amit elhallgattak előttünk Kalergiről és elképzeléseiről

 

Richard Coudenhove-Kalergi a háttérben maradva sikeresen győzte meg Európa legfontosabb államfőit az európai integráció tervének végrehajtásáról részben családi hovatartozása révén, valamint osztrák diplomata apja politikai kapcsolatait felhasználva.

1922-ben Bécsben az „Új világrend” létrehozásának céljával létrehozta Kalergi a Pán-Európai Mozgalmat. Tagjai az USA és a vele szövetséges föderális államok voltak, feladatuk az európai integráció megindítása volt. Hitler hatalomra kerülésével a tervet törölték és a mozgalmat szétverték. A II. világháború után Kalergi terve ismét napirendre került, és Winston Churchill és a B’nai B’rith szervezet a New York Times pedig média oldalról támogatta. Végül az USA kormánya a tervet elfogadta, és a CIA elkezdte a terv megvalósítását.

Ennek az elképzelésnek a lényege dióhéjban a következő:

Hírdetés

Kalergi elképzelését “Praktischer Idealismus” – című munkájában foglalta össze.

Az ismertető szerint:

” Kalergi rámutat, hogy a jövő Európáját nem az Óvilág honos népei birtokolják majd, hanem egy fajta ember alatti ember, mely a különböző rasszok kényszerített keveredésének az eredménye.”

Egyértelművé teszi, hogy Európa népeit színes népekkel kell keresztezni, „hogy létrejöjjön egy identitás, etnikai hovatartozás nélküli gyökértelen és soknemzetiségű sokaság melyen a jövőbeli hatalmi elit könnyűszerrel tudna uralkodni.”

„Első lépésben az európai nemzetek önrendelkezési joguktól való megfosztását hirdette” amire az EU vezetői is egyértelműen törekszenek. Ezt követően a nemzeti közösségek megszüntetését a tömeges bevándorlás, és etnikai szeparatista mozgalmak révén tartotta szükségesnek  „ahhoz, hogy Európát egy új vezető réteg akadálytalanul uralhassa.”

Noha Kalergi nevét nem említik, az EU gyakorlatilag – úgy látszik -, az ő elképzeléseit valósítja meg. S a jelenlegi „népvándorlás” előidézése is ezt látszik igazolni. Hisz nem természeti katasztrófa, hanem szándékos háborús övezetek kialakításának következménye az, hogy más kontinensekről történik az Európába történő határtalan, és szándékos betelepítés.

Eközben a földrész elöregedésére hivatkoznak, az érdekeinket mára már nem képviselő, de sajnálatosan megválasztott illetve kinevezett politikusok. Történik ez a földrész lakóinak beleegyezése nélkül. A lakosságot pedig tudatosan félrevezetik.

Nem áll szándékomban feltételezni, hogy mindez közismert Európa minden vezető politikusa előtt, de azt is nehéz tudomásul venni, hogy ennyire ostobák és tájékozatlanok lennének.  Nyitva hagyott kérdés marad, vajon miért teszik azt, amit tesznek.

Arról, hogy a háborúk kirobbanásáért kiket, konkrétan mely államot terheli a felelősség, még csak említés sem történik. Az USA pedig a „menekültek” befogadásából minimálisan sem kívánja kivenni a részét. Tetteinek tragikus következményét Európára hárítja át.

„Az ENSZ New York-i kirendeltségének egy 2000. év január havában közzétett jelentése szerint – címe: “Immigration replacement: A solution to declining and aging population” – Európának  2025-ig 159 000 000 bevándorlóra van szüksége.” 

Valóban? Kiknek az érdekében? Milyen céllal?

Különösen figyelemre méltó, hogy kétévente azokat a politikusokat, akik a terv végrehajtásában közreműködnek, Coudenhove-Kalergi Európa díjjal ismerik el.

Érdemes utána nézni a net-en, hogy eddig kiket tüntettek ki. Meg fognak döbbenni.

Ebben a katasztrofális történelmi helyzetben a magyar kormánynak, de az EU-nak is el kell döntenie, hogy valóban ehhez a célhoz segédkeznek-e a továbbiakban, és tragikus, önpusztító intézkedéseikkel hozzájárulnak-e az európai ember, az európai keresztény kultúra elpusztításához. Ez az, ami csak idő kérdése. Gyermekeink és unokáink már szenvedő alanyai lesznek mindennek, ha ez így folytatódik.

Amennyiben a kormányok Európa érdekei ellen tesznek, úgy a nemzetállamok lakosságának saját kezükbe kell venni sorsuk és határaik megvédését, és össze kell fogniuk egymással, mert utódaiknak ez az egyetlen esélye a megmaradáshoz.

Mert nemcsak az a genocídium, ha egyes népcsoportokat irtanak ki, de az is, ha egy egész földrész lakosságát próbálják szándékosan eltüntetni a Föld színéről.

Orbán Viktor miniszterelnökkel csak egyet érteni lehet a felelősséggel gondolkodóknak abban, hogy Európa érdekében Európa határait le kell zárni. Magyar nemzeti érdeknek elkötelezett politikusként szövetséget kellene kötnie az egyetlen nemzeti érdekeket képviselő ellenzéki párttal, a Jobbikkal. Felvállalni a Magyar Gárdát, és Nemzeti Gárdává alakítani, hogy megvédjük Magyarország határait, és a Kárpát-medencei magyarokat. Ami egyben az arra méltatlan Európa részbeni megvédését is jelentheti.

Ezt tettük évszázadokon keresztül. Ez a mi megkülönböztető ismertető jelünk.

S mint Rákóczi vitézlő fejedelmünk hirdette, kötelességünk ma is:

Cum Deo pro Patria et libertate!

Orbán Éva

Megjelent a KAPU szeptemberi számában

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Publicisztika


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »