Nekiesett a balliberális oldal Szél Bernadettnek

Nekiesett a balliberális oldal Szél Bernadettnek

A kormányváltásért küzdenek, minél nagyobb választási részvételt akarnak elérni, eközben viszont egymással is veszekszenek az ellenzék pártjai. Most éppen az MSZP esett neki keményen Szél Bernadettnek. Az LMP miniszterelnök-jelöltjének bűne szerintük az, hogy megengedően nyilatkozott Polt Péter legfőbb ügyészről egy keddi konferencián.

A Fideszt vagy a kormányt érintő – főként korrupciógyanús – ügyek vizsgálatát hátráltató, akadályozó Polt Péter kapcsán meg kell jegyezni, hogy kétharmados többséggel választották a Legfőbb Ügyészség élére 2010-ben kilenc évre, vagyis 2019-ben jár le a mandátuma. A törvény szerint azonban mindaddig, amíg nem neveznek ki a helyére valakit kétharmaddal, ő tölti be ezt a tisztséget.

Az állami hírügynökség tudósítása szerint Szél Bernadett a minap azt mondta, „ha Polt Péter egy kormányváltás után hajlandó lesz elvégezni a munkáját, és nem csak a fideszesek pecsenyéjét akarja mosni, akkor maradhat, ha nem, akkor szakmailag alkalmatlan és távoznia kell”. Ez a mondat az MSZP-nél kiverte a biztosítékot. Molnár Gyula pártelnök szerint az elmúlt hét évben Polt Péternek rengeteg lehetősége lett volna azt bizonyítani, hogy nem a Fidesz pártkatonája, ezt mégsem tette meg.

Hírdetés

– Nem lehet felmentést adni Polt Péternek a Fidesz által elkövetett bűncselekmények eltussolásában. Vállalnia kell a felelősséget a tetteiért – közölte a pártelnök. A felháborodásuk már csak azért is érdekes, hiszen miniszterelnök-jelöltjük, Karácsony Gergely egy ma megjelent interjúban arról beszélt, hogy Orbán Viktort javasolná „ügyvivő kormányfőnek”, ha a választás után egyik pártnak sem lenne kormányképes többsége. Majd amikor a politikusok elszámoltatásról faggatták, azt mondta: „Bár népszerű azzal kampányolni, hogy börtönbe juttat egyes politikusokat az új kormány, nekem ez nem stílusom. Azt viszont ígérem, hogy létrehozom azokat az intézményeket, amelyek feltárják az elmúlt időszak történéseit.”

Szél Bernadett megelégelve a támadást ma egy hosszú Facebook-posztban igyekezett elmagyarázni, mi is a helyzet. Szerinte ugyanis valós kérdés, mi történik akkor, ha nincs meg az ellenzéknek a kétharmad, miként lehet jogállami eszközökkel eltávolítani a legfőbb ügyészt. Hiszen „racionálisan gondolkozva, annak az esélye, hogy Polt Péter a kormányváltás után villámcsapásra elkezdi rabláncon elvinni a fideszes tolvajokat, körülbelül annyi, mint, hogy Tiborcz István önként feladja magát”. Mindezek ellenére is úgy látja, hogy van megoldás. Mégpedig ezt ott kell keresni, hogy az ügyészi törvény szerint, ha a legfőbb ügyész neki felróható okból nem tesz eleget megbízatásából eredő feladatainak, illetve jogerős ítéletben megállapított bűntettet követett el, vagy más módon tisztségére méltatlanná vált. – Kétharmad híján nyilván erre fele kellene keresni a megoldást majd akkor, amikor ott tartunk – közölte az LMP-s politikus. Addigi is viszont április 8-ra kell koncentrálni.

http://mno.hu/

Habár az ellenzéki oldalon mindenki le akarja váltani Polt Pétert, erre konkrét megoldást még senki sem mutatott be. Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje például azt elemezte, hogy az ellenzék kétharmadot szerezhetne, ez megoldaná a kérdést. Ám ha ez nem is lesz így, akkor sem maradhat Polt Péter a hivatalában, mert „a nép fogja leváltani”.

Természetesen Gyurcsány Ferenc sem hagyhatta ki, hogy megszólaljon. A volt miniszterelnök rövid volt. „Szél Bernadett megtartaná Polt Pétert. Karácsony Gergely ügyvivő miniszterelnökként megtartaná Orbánt. Na, ne őrüljünk meg, kollégák!” – közölte.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »