Nem büntethetik a hűséges ügyfeleket

Az Országgyűlés kedden a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény módosításával arra kötelezte a biztosítókat, hogy meglévő ügyfeleiknek jövőre már nem ajánlhatnak az új ügyfeleknek kínáltnál hátrányosabb díjtarifát.

A képviselők 136 igen szavazattal, 4 nem ellenében és 34 tartózkodás mellett fogadták el a Fidesz változtatási javaslatát, amely a kihirdetést követő kilencvenedik napon lép hatályba. A Ház döntése alapján a biztosítók ekkortól már csak korábbi ügyfeleik hűségét tudják elismerni díjtarifájukban.

Kormánypárti politikusok ezt azért tartották szükségesnek szabályozni, mert egyes biztosítók az elmúlt években csak az új ügyfeleknek tettek kedvezőbb ajánlatot a következő biztosítási időszakra, a régi ügyfeleik szerződése az újakhoz képest rosszabb feltételekkel módosult.

Hírdetés

Megfelelő tájékoztatás

A parlament arra is kötelezte a biztosítókat, hogy honlapjukon és az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeikben folyamatosan tüntessék fel ezt a változást.

A pénzintézeteknek emellett figyelemfelhívásra alkalmas módon értesíteniük kell ügyfeleiket az évforduló előtt arról, hogy a díjtarifa a már meglévő ügyfeleknek nem lehet hátrányosabb, továbbá arról is, miként módosul a szerződés a régi ügyfél javára az új szabályozás eredményeként.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »