Nem egészen européer módon kényeztetik a kontinenshódítókat Leszbosz térségében – egyesek a görög határőrségre mutogatnak

Számos, Törökországból tengeren Görögországba igyekvő bevándorló számolt be arról, hogy fegyveresek támadtak rájuk, megpróbálták megakadályozni őket, hogy Európába jussanak, és többször ki is fosztották őket – írta egybehangzó forrásokra hivatkozva pénteken az AFP francia hírügynökség.

Egy nevének elhallgatását kérő nemzetközi civil szervezet vizsgálatot indított. A szervezet gyanúja szerint vagy "maffiacsoportok", vagy "a görög határőrség különleges kommandói" támadnak a migránsokra. Ez utóbbira állítólag volt példa régebben, bár a görögök állítják, hogy ezzel a gyakorlattal már felhagytak.

Az Égei-tenger keleti részén fekvő Leszbosz sziget térségéből különösen sok ilyen esetről érkeznek jelentések, a támadások során gyakran elrabolják a migránsok pénzét és a járműveik motorját.

Nawal Soufi "olasz" aktivista, aki a tengeren utazó szíriai menekültek számos segélyhívását fogadta, elmondta, hogy az elmúlt hónapokban mintegy húsz hajóra támadtak rá.

Hírdetés

"A migránsok kommandókat emlegetnek, egyesek a Frontexről (az Európai Unió határőrizeti szervéről) beszélnek, mások a török vagy görög parti őrségről, ismét mások milicistákról vagy kalózokról" – mondta el az aktivista újságíróknak.

Egy szíriai nő az aktivistának elmondta, hogy egy hadihajó állította meg a járművüket, amelyen negyvenketten utaztak, közöttük több gyermek. A maszkos, M16-os gépkarabéllyal felfegyverzett, általa nem ismert nyelven beszélő férfiak mindenkit megmotoztak, széttépték a ruhájukat, elvették a pénzüket és a tengerbe öntötték a táskájuk tartalmát. Végül kiszerelték a motort, és magukra hagyták a menekülteket. A csoportnak a török parti őrség sietett a segítségére.

Efi Lacudi, egy leszboszi civil szervezet aktivistája szerint valószínűleg elrettentő intézkedésekről van szó, amilyeneket Görögország a múltban már alkalmazott.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint az év eleje óta 109 ezer migráns érkezett Görögországba, főként az Égei-tenger keleti részén fekvő szigetek érintésével.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »