Nem fasiszták a lengyel függetlenségi menet résztvevői

Nem fasiszták a lengyel függetlenségi menet résztvevői

Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén a többségi frakciók által megszavazott, a lengyel jogállamiságra vonatkozó határozat többek között arra hívja fel a lengyel kormányt, hogy ítélje el a szombati függetlenség napi menetet. A határozat “idegengyűlölőnek és fasisztának” minősíti a mintegy 60 ezer fő részvételével megtartott rendezvényt, amelyen néhány rasszistának minősíthető jelszó is megjelent.

“Lengyelország mentes az antiszemitizmustól és a rasszizmustól. Aki mást mond, távol áll az igazságtól”

– szögezte le Szydlo a wpolityce.pl konzervatív hírportálnak nyilatkozva. Hozzáfűzte:

a marginális incidenseket nem lehet az egész nemzettel azonosítani.

A szombati lengyel állami ünnep napján megtartott függetlenség menetén Szydlo szerint “a főleg fiatal hazafiak mellett provokátorok is akadtak”, akiket egyes internetfelhasználók “oroszbarátok személyekként” azonosítottak.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi az oka a Lengyelországgal szembeni újabb támadáshullámnak, Szydlo úgy vélekedett:

a varsói példa “nagyon ijesztő az európai elit számára”, hiszen “az erős játékosoknak eddig  alárendelt ország mind öntudatosabbá válik”.

A menet kapcsán az EP liberális képviselőcsoportját vezető Guy Verhofstadt szerdán kijelentette, hogy

“több ezer fasiszta, újnáci, fehér fajvédő masírozott Varsó utcáin”, és “mindez 300 kilométerre zajlott az auschwitz-birkenaui egykori haláltábortól”.

Az EP-vita hangnemére reagálva Andrzej Duda lengyel államfő szerda este elfogadhatatlannak minősítette az ellenzéki Polgári Platform Strasbourgban felszólaló EP-képviselőinek “és koalíciós partnereinek” magatartását és beszédstílusát.

“Ez hazug beszéd, mely Lengyelország, a lengyelek, a lengyelek választásának joga ellen irányul. Hova lett a demokrácia iránti tisztelet?”

– olvasható az államfőnek a Twitter internetes közösségi oldalon közölt bejegyzésében.

“Mi Istent akarjuk!” – Nézegessen magával ragadó képeket az idei lengyel függetlenség napjáról

A függetlenség napját annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 éves feldaraboltság után visszanyerte függetlenségét és újra önálló, független, szabad ország lett. Varsóban összesen 12 menetet tartottak a nap folyamán.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »