Nem lacafacázik Izrael vezetése az NGO-kal, ezt a példát követni kell!!

Egy izraeli törvényjavaslat „megjelölné” a külföldi kormányok által támogatott civil szervezeteket, a kezdeményező a jobboldali kormánykoalíció igazságügyminisztere. Átláthatóvá kell tenni, melyik vélemény mögött milyen érdekek állnak, mivel a politikailag tevékeny, jellemzően emberi jogi kérdésekben elkötelezett civil szervezetek külföldi pénzügyi támogatása beavatkozás Izrael belügyeibe, veszélyezteti szuverenitását – fogalmaznak a javaslattevők.

Magyar Menedék - Badiny

A mostani javaslat azt írná elő, hogy azoknak a szervezeteknek, amelyek bevételeik több mint felét külföldi közpénzekből kapják, minden írásbeli és szóbeli megnyilatkozásuk során jelezniük kell, hogy ez a helyzet és azt is meg kell mondaniuk, pontosan melyik országokból finanszírozzák őket. Továbbá az izraeli parlamentben kis névtáblát kell viselniük annak a szervezetnek a nevével, amelynek dolgoznak, épp úgy, mint a különböző lobbiérdekek képviselőinek. Az előírások áthágásáért pénzbüntetés járna.

A tervezet támogatói – és beterjesztője, Ayelet Shaked igazságügyminiszter, a Zsidó Otthon nevű kormánypárt képviselője – arra hivatkoznak, hogy átláthatóvá kell tenni, melyik vélemény mögött milyen érdekek állnak, mivel a politikailag tevékeny, jellemzően emberi jogi kérdésekben elkötelezett civil szervezetek külföldi pénzügyi támogatása beavatkozás Izrael belügyeibe, veszélyezteti szuverenitását.

Ezen túl támadás a demokrácia ellen is, hiszen kívülről akarja megváltoztatni az izraeli közéletet és a legitim módon megválasztott kormány elleni fellépést.

Most lehettek jó tanulók, fideszesek!!!


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »