Nem lehet elnökjelölt Puigdemont, ha nem tér haza

Nem lehet elnökjelölt Puigdemont, ha nem tér haza

Nem lehet a távolból elnökjelölt Carles Puigdemont, akinek személyes jelenléte elengedhetetlen a választáson a vonatkozó jogszabályok szerint – áll a katalán parlament jogászainak állásfoglalásában, amely kedden jelent meg a spanyol sajtóban. A jelentésben a szakértők elutasítják annak lehetőségét, hogy internetes Skype-kapcsolaton keresztül vegyen részt az elnökválasztáson a tavaly október végén leváltott függetlenségpárti elnök, ahogy azt is, hogy egy másik képviselőt kérjen fel programbeszéde felolvasására.

A parlamenti eljárásrend tiszteletben tartása elengedhetetlenné teszi a főszereplők részvételét – olvasható az állásfoglalásban, amely hangsúlyozta a szóbeliség, a közvetlen vita fontosságát és az azonnaliság elvének garantálását is annak érdekében, hogy „személyesen láthassák, érezhessék és érthessék” a vita fejlődését az abban részt vevők. A parlamenti jogászok véleményének elfogadása ugyanakkor nem kötelező érvényű, már az előző parlamenti ciklusban is több alkalommal figyelmen kívül hagyta azt a törvényhozás függetlenségpárti többsége, például amikor megszavazta a katalán függetlenségről szóló nyilatkozatot.

Korábban Ínigo Méndez de Vigo kormányszóvivő jelentette ki, hogy mind a „józan ésszel”, mind „bármiféle jogi normával” ellenkezik, hogy Puigdemont interneten keresztül vegyen részt a választáson. Ezzel szemben Puigdemont pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) úgy nyilatkozott, hogy a távolból is megválasztható a jelöltség, avagy megbízható egy másik képviselő a programbeszéd felolvasásával.

http://mno.hu/

A végső szót a kérdésben a szerdán megalakuló, új parlament elnöksége mondja majd ki. A spanyol kormány már jelezte, hogy bírósághoz fordul, ha a leváltott katalán elnököt távollétében újraválasztja a parlament. Puigdemont több mint két hónapja tartózkodik Brüsszelben önkéntes száműzetésben, ahová a spanyol igazságszolgáltatás elől menekült volt kormányának négy tagjával. Mindannyiuk ellen letartóztatási parancs van érvényben Spanyolországban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »