Nem osztották meg a Trump Egyetem hallgatóival meggazdagodás titkait – ez most az elnök 25 millió dollárjába kerül

Egy amerikai szövetségi bíró jóváhagyta azt a megállapodást, amelyet Donald Trump jelenlegi elnök ügyvédjei kötöttek a már megszűnt Trump Egyetem néhány perelő, volt hallgatójával.

A megállapodás értelmében az amerikai elnök ügyvédjei beleegyeztek, hogy Trump összesen 25 millió dollár kártérítést nyújtson a valamikori Trump Egyetem pereskedő hallgatói közül néhánynak. A perelők nem voltak elégedettek az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó kurzuson tanultakkal, s azzal érveltek, hogy az egyetem ígéretével ellentétben nem lettek gazdagok, de még csak nem is jutottak magasabb jövedelemhez.

Harmincegy oldalas indoklásában Gonzalo Curiel szövetségi bíró korrektnek minősítette a megállapodást, ugyanakkor elutasította sok perelő kártérítési igényét is.

Hírdetés

A megállapodás értelmében a volt egyetem hallgatói a befizetett tandíjuk 80-90 százalékát visszakapják. Egy háromnapos szeminárium díja 1500 dollár volt, egy átfogóbb, mentorálási programmal is kiegészített kurzusért pedig 35 ezer dollárt kellett befizetni.

Az első pereket 2010-ben nyújtották be Donald Trump ellen, s a perelők azt állították, hogy a meghirdetett kurzusok félrevezetőek voltak, a többi között például azt ígérték, hogy Trump megosztja a hallgatókkal a meggazdagodás "titkait", ez pedig nem történt meg. Az ügyvédek mindvégig cáfolták, hogy csalás történt volna, az ígéreteket marketingfogásnak minősítették, s azt hangsúlyozták, hogy ezt a törvények nem büntetik.

Maga Donald Trump tavaly az elnökválasztási kampányban szintén gyakran kitért a folyamatban lévő perekre, hallani sem akart kárpótlásról, sőt, a szövetségi bírót, Gonzalo Curielt nyilvánosan elfogultnak nevezte, s ezt indokolva spanyol ajkúnak minősítette (valójában mexikóinak nevezte a mexikói származású és szülei hzaájához kötődő bírót – a szerk.). Curiel bíró egyébként Indiana államban született (ami nagyon fontos adalék, hiszen ha istállóban született volna, akkor ló lenne – a szerk). A tárgyalást nem sokkal az elnökválasztás után megtartották volna, ám közben Trump beleegyezett az egyezségbe.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »