Német külügyminiszter: nem sodródhat szét még inkább Európa nyugati és keleti része

Német külügyminiszter: nem sodródhat szét még inkább Európa nyugati és keleti része

Németország Európa közepén fekvő és egykor megosztott államként különleges felelősséget visel Európa összetartásáért és küzdenie kell azért, hogy ne sodródjon szét még inkább a kontinens nyugati és keleti része – mondta Heiko Maas német külügyminiszter szerdán Berlinben bemutatkozó beszédében.

A német diplomácia szerdán kinevezett új vezetője a minisztériumban rendezett hagyományos átadás-átvételi ünnepségen hangsúlyozta, hogy világszerte kialakult egy törésvonal, amelynek egyik oldalán a liberális demokrácia hívei, másik oldalán az autoriter törekvések támogatói állnak.

Hírdetés

Ez a törésvonal a nyugati társadalmakon is végighúzódik, és már a német parlamentben is megjelent. A szabályokon alapuló, liberális, demokratikus rend "eróziója sokkal mélyebbre hatol, mint ahogy néhány éve lehetségesnek tartottuk", ezért most "be kell bizonyítani, hogy minden sérülékenysége mellett továbbra is a nyitott társadalom a legjobb alap a békéhez, az emberi jogokhoz, a jóléthez és a fejlődéshez" – mondta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »