Német lap: naponta átlagosan hét késes támadás történt Berlinben tavaly

A Berliner Morgenpost a fővárosban ellenzékben lévő Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik helyi törvényhozási képviselője, Peter Trapp írásbeli kérdésére adott kormányzati választ idézve azt írta, hogy 2017-ben a városban 2737 olyan bűncselekmény történt, amelyben kést használtak. Ez 200-zal több az egy évvel korábbinál, és nagyjából 300 esettel haladja meg a tíz évvel korábbit.

Peter Trapp, aki minden évben kikéri az adatokat a szenátustól – a berlini kormánytól – sürgeti, hogy a késelést súlyos testi sértés helyett minősítsék emberölési kísérletnek. Életveszélyes lehet egy késszúrás a combon, ha ütő- vagy verőeret ér – indokolta kezdeményezését a lapnak.

A kormányzati adatok szerint tavaly 560 esetben 21 évesnél fiatalabb volt az elkövető, 80 esetben pedig 14 évesnél fiatalabb, vagyis gyerek. A legutóbbi nagy figyelmet keltő késes támadás gyanúsítottja 15 éves. A sajtóban Edgar H. néven azonosított fiú több késszúrással meggyilkolta egy 14 éves iskolatársát, egy lányt annak otthonában. A fiú beismerte tettét.

A berlini rendőr-főkapitányság kimutatása szerint tavaly valamennyi típust együttvéve 520 437 bűncselekményt regisztráltak a 3,6 millió lakosú német fővárosban. A bűncselekmények több típusában emelkedett a regisztrált esetek száma, a közterületen elkövetett testi sértéseknél például 16,7 százalékos, a szexuális bűncselekményeknél 32,2 százalékos a növekedés.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »