Németország és Ausztria rendőröket küld Albániába a határvédelem megerősítésére

Németország és Ausztria rendőröket küld Albániába a határvédelem megerősítésére

Németország és Ausztria rendőröket küld Albániába a határvédelem megerősítésére – jelentette be Horst Seehofer német belügyminiszter és Sebastian Kurz osztrák kancellár szerdán Berlinben.

Horst Seehofer kiemelte, hogy Albánia egyre inkább a migráció “alternatív útvonala”, ezért segíteni kell a helyi hatóságoknak.

Sebastian Kurz azt mondta, hogy a balkáni migrációs útvonalat ugyan sikerült lezárni a 2015-ben elmélyült válság idején, de ismét növekedik az érkezők száma Görögországban, és “új fejlemények” mutatkoznak az “albán útvonal mentén”.

“Fontos, hogy ne várjunk a katasztrófa bekövetkeztéig, mint 2015-ben, hanem időben megtegyük az ellenlépéseket”, ezért Ausztria is támogatja rendőrökkel Albániát – mondta.

A júliusban kezdődő osztrák soros uniós elnökség programjáról elmondta, hogy meg kell erősíteni a Frontexet. Az EU-s határ- és partvédelmi ügynökségnek nagyobb személyzettel és több pénzzel kell rendelkeznie, mindenekelőtt pedig szélesebb jogkörrel.

Horst Seehofer hangsúlyozta, hogy teljes mértékben támogatja az osztrák törekvéseket.

MTI

Nyitókép: dw.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »