Nemzetközi botrány a láthatáron: Kaliňák találkozott az emberrablókkal, a németek kínos kérdéseket tesznek fel

Nemzetközi botrány a láthatáron: Kaliňák találkozott az emberrablókkal, a németek kínos kérdéseket tesznek fel

A német hatóságok olyan információkat tettek közzé, amelyek nemzetközi botrányba sodorhatják Szlovákiát – írja az Aktuality.sk.

A német Frankfurter Allgemeine Zeitun napilap szerint Szlovákia felelős lehet a Németországban tartózkodó vietnami tisztviselő Trinh Xuan Thanh elhurcolásáért és erőszakos hazaszállításáért. A német hatóságok ugyanis olyan személyeket vádolnak a vietnami tisztviselő elrablásáért, akikkel Robert Kaliňák akkori belügyminiszter személyesen is találkozott vietnami munkalátogatásán.

A németek most arra követelnek választ, hogy Szlovákia szerepet vállalt-e az elhurcolás „utolsó fázisában”, vagyis abban, ahogy Thanht Európából Vietnamba juttatták.

Diplomáciai feszültség

Trinh hazájában az állami építésügyi vállalat igazgatója volt. Két alkalommal ítélték korrupcióért életfogytiglanra. Laoszból Thaiföldre, onnan Törökországba szökött, majd Németországban talált menedéket és kapott menekültstátuszt, ahonnan tavaly július 23-án rabolták el. A politikai szakértők szerint elrablása mögött a vietnami kommunista párton belüli hatalmi harcok állhattak, és a legvalószínűbb elkövető Hung tábornok.

Az elhurcolás diplomáciai feszültséget okozott Németország és Vietnam között, mert egy német menekültstátusszal rendelkező személyt akarata ellenére vittek ki az országból. Az elrablói – a német hatóság szerint – 2017. július 26-án az elrablók bérelt  autókon távoztak Prágából, a GPS adatok szerint pedig a pozsonyi Bôrik hotel mellett parkoltak le.

A Bôrik hotelt a szlovák kormány üzemelteti, a tavalyi kormányválság idején itt egyeztetett a három koalíciós párt és itt tartottak sajtótájékoztató augusztusban.

Kínos kérdések

Hírdetés

Épp aznap tartottak találkozót magasrangú vietnami és szlovákiai tisztviselők a hotelben, mikor a bérelt autók is leparkoltak az épületnél. A találkozón részt vett a vietnami közbiztonsági miniszter, To Lam, de Hung tábornok is. És persze jelen volt Robert Kaliňák szlovák belügyminiszter is.

A német nyomozók szerint aznap Trinh még Európában tartózkodott, és kínos kérdéseket fogalmaznak meg: miért pont akkor tartották a találkozót, épp abban a hotelben és épp azokkal a személyekkel, akik érdekeltek voltak az elhurcolásban.

Szlovákia és Vietnam kapcsolata az elmúlt időszakban szorosabbá vált. Kaliňák többször is vett részt munkalátogatáson a távol keleti országban, ahol közös nyilatkozatot írt az ottani belügyminiszterrel a közbiztonság növelése érdekében. Vietnámból érkezik az egyik legtöbb nem európai bevándorló Szlovákiába.

Tavaly már volt róla szó

Mondta Sigmar Gabriel tavaly augusztusban Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján Berlinben. A szlovák diplomácia vezetőjével a “mag-Európáról” tárgyaltak, ám újságírói kérdésre szóba került ez az eset is.

Gabriel akkor úgy fogalmazott: a férfit olyan módszerekkel vitték külföldre, amilyeneket különben csak a hidegháborús időszakról készült komor filmekben látni. Trinh Xuan Thanht a vietnami hatóságok azzal vádolták, hogy a PetroVietnam állami olaj- és gázvállalat egyik leányvállalatának vezetőjeként 125 millió eurós veszteséget okozott a cégnek.

Szlovákia egyre szorosabb kormányközi kapcsolatot tart fenn Vietnammal. Ezek nem feltétlenül gazdasági jellegűek.

A Szlovákiába bevándorlók egy jelentős része vietnami, ezért nemrég Robert Kaliňák a két ország bűnüldöző szerveinek hathatósabb együttműködéséről írt alá nyilatkozatot. Ennek része egy bűnmegelőzési megállapodás, amely többek között tartalmazza azt is, hogy kidolgozzák a szlovákiai és vietnami állampolgárságú elítéltek kiadatására és átadására vonatkozó jogi folyamatok menetét az ügymenet meggyorsítása érdekében. (Erről bővebben itt olvashat)

Aktuality.sk, Körkép.sk

Nyitkép: Webnoviny.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »