Netanjahu akadályozná Obama ENSZ-projektjét

Netanjahu akadályozná Obama ENSZ-projektjét

Egy kuvaiti napilap értesülése szerint Barack Obama szívesen lenne ENSZ-főtitkár, a The Washington Times című jobboldali napilap pedig saját forrásokból úgy tudja, hogy Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szövetségeseket gyűjt, hogy megakadályozza az amerikai elnök esetleges jelölését a világszervezet élére.

“Az izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu vissza akarja fizeti Obamának, hogy nem vette figyelembe kifogásait tavaly az Iránnal kötött atomalkuval szemben”

– írta saját forrásokra hivatkozva a The Washington Times című jobboldali napilap. A riporter, Todd Wood információi szerint a zsidó állam miniszterelnöke mérsékeltnek mondott arab államok vezetőivel egyeztet annak érdekében, hogy megtorpedózza a jelenlegi amerikai elnök esetleges ENSZ-főtitkári ambícióit.

Obama ezzel kapcsolatos elképzeléseiről az Al-Dzsarida című – angol, arab és urdu nyelven megjelenő – kuvaiti lap adott először hírt. Az Al-Dzsarida azt is tudni véli, hogy az elnök már el is kezdte az egyeztetéseket elképzeléseiről amerikai demokrata párti és republikánus párti politikusokkal, valamint amerikai zsidó szervezetek képviselőivel.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »