Nevezzük nevén a párizsi merénylőt!

Nevezzük nevén a párizsi merénylőt!

Mondhatjuk, hogy a latin betűs nyelvek személyneveinek témája, amellyel múlt héten foglalkoztunk, gyakorlóterep ahhoz képest, ami az idegen ábécés nyelvek személyneveinél vár minket.

John Kerry amerikai külügyminiszter nevét Portugáliától Finnországig, Skóciától Horvátországig ugyanúgy írják, orosz kollégájáét viszont kis túlzással ahány nép, annyiféleképpen. Mi Szergej Lavrov, a hollandok, a horvátok, az olaszok, a skandinávok és a szlovákok Sergej Lavrov, az albánok, a britek, a portugálok és a törökök Sergey Lavrov, az észtek és a finnek Sergei Lavrov, a franciák Sergueï Lavrov, a spanyolok Serguéi Lavrov, a németek Sergei Lawrow, a lengyelek Siergiej Ławrow, a románok Serghei Lavrov formában írják. Nem azért van ez az eltérés a Kerry és a Lavrov név írásmódja között, mert egyikük viselőjét jobban szeretjük, hanem azért, mert előbbi latin, utóbbi pedig cirill betűs nyelvből származó név. Eredetiben – Сергей Лавров – nyilván nem hagyhatjuk, még akkor sem, ha ezt itthon biztosan sokkal többen el tudják olvasni, mint a koreai vagy az egyiptomi külügyminiszter eredeti alakban szereplő nevét. Az sem működik, hogy kijelölünk egy nyelvet, amelyre a nem latin ábécés neveket átírjuk, hiszen az angolos Sergey alak például a franciában szerzsejnek, a spanyolban szerhejnek, a románban szerdzsejnek lenne ejtendő, nálunk pedig sergeinek. A nem latin ábécés nyelvből való neveket ezért mindenki a saját fonetikája szerint írja át.

Lássuk, mit ír a szabályzat 218. pontja: „A szépirodalmi művekben, a sajtóban, a közoktatást szolgáló kiadványokban a nem latin betűs írású nyelvekből átvett tulajdonneveket és közszavakat a magyar ábécé betűivel, lehetőleg egyenesen a forrásnyelvből (tehát más nyelv közvetítése nélkül) írjuk át. Átíráskor az idegen hangsort (pl. a kínai esetében) vagy az idegen betű- és hangsort együtt figyelembe véve (pl. az orosz, az arab, a görög esetében) nyelvenként szabályozott módon helyettesítjük magyar hangokkal, illetve az ezeknek megfelelő magyar betűkkel.”

Azaz a nem latin betűs nyelvekből származó neveket magyar fonetikával írjuk. A teljesség igénye nélkül ide tartoznak az arab, a cirill, a dévanágari, a görög, a héber, a japán, a kínai, a koreai ábécével írt nyelvek.

Bizonyos esetekben azonban meglehetősen nehéz az ember dolga. Ugyan az arabnak egységes az írása, a beszélt nyelvnek több tucat változata van. A problémát a néhai líbiai diktátor neve mutatja legszemléletesebben. Kadafi? Kadhafi? Kaddzáfi? Kaddáfi? Gaddáfi? A témára szakosodott nyelvészek között sincs egyetértés. Ráadásul ennél jóval nagyobb a választék, pláne ha a teljes nevet szeretnénk átírni. És ez nem a „hülye magyarok” heppje: az angolban mintegy százhúsz különféle módon írják a nevet.

Átíráskor a nyelvjárásokat nem szokás alapul venni, csak azt, hogy az adott országban melyik nyelv és ábécé hivatalos – nem ritka azonban, hogy több ilyen is van. Mindjárt itt az egyik déli szomszédunk: Szerbiában egyes újságok a latin, mások a cirill betűs szerb ábécét használják, s vannak honlapok, amelyeken váltani lehet a kettő között. A szerbek körében gyakran identitáskifejező eszköz az egyik melletti elköteleződés. Ha a cirillt vesszük alapul, Zoran Szpisljak, ha a latint, Zoran Spišljak formában írjuk az Újpest labdarúgócsapata volt vezetőedzőjének nevét – egyiket sem lehet hibásnak tekinteni. (Szándékosan nem -ić végződésű nevet hoztam példának, mert azzal messzire kalandoznánk. A szerb neveknek hamarosan külön írást is szentelünk.)

Vannak aztán országok, amelyekben az egyes ábécék különböző nyelvekhez kapcsolódnak: Szingapúrban például két latin és két nem latin ábécés nyelv hivatalos: az angol, a maláj, a mandarin és a tamil. Hongkongban az angol és a kínai, Indiában az angol és a hindi, Szudánban az angol és az arab, Csádban, Dzsibutiban az arab és a francia számít hivatalosnak, Eritreában utóbbiakhoz társul még az etióp írású tigrinya is. Kézenfekvő lenne, hogy az ilyen országokban a latin betűs nyelvet vegyük alapul, és akkor nincs szükség átírásra, amely sokszor körülményes és bizonytalan. Csakhogy, mint a szabályzat is leszögezi: „A magyaros átírás alkalmazása a forrásnyelvvel kapcsolatban kialakult közgyakorlattól is függ.” Adja magát a kérdés: miért kell elvileg magyarosan írni a szingapúri és az indiai neveket? Magyarázatként általában az szokott elhangozni, hogy Indiában a lakosságnak csak töredéke beszél angolul, ezért vesszük alapul a dévanágari írású hindit. Csakhogy a hindit is csupán a lakosság harmada beszéli, és csak az ötödének anyanyelve. Azaz a hindit – hivatalossága okán – „ráhúzzuk” olyanokra, akik meg sem tudnak szólalni ezen a nyelven. Eddig nem sikerült választ találnom arra, hogy vajon miért nem egyszerűbb ez esetben az angolt használni, amely szintén hivatalos.

Éppúgy, ahogy az angol formát használjuk az Egyesült Államokban letelepedett emberek nevének leírásakor is: Igor Stravinsky, Sergey Rachmaninov, Yoko Ono. Pláne nem kérdés az írásmód azok esetében, akik hindiként, oroszként, arabként, görögként, kínaiként, japánként, koreaiként egy latin ábécét használó országban születtek. A Zinédine Zidane, a Michael Chang, a Bruce Lee nevet, gondolom, senki sem akarja magyar fonetikával írni. A párizsi terrortámadások után mégis lehetett olvasni Szalah Abdeszlam és Abdel Hamid Abaúd nevet, holott mindketten Belgiumban születtek, hivatalos okmányaikban is Salah Abdeslam, illetve Abdelhamid Abaaoud formában szerepelt a nevük. Nem árt, ha ismerjük a helyes formát, lehet, hogy egyszer – kolozsvári mintára – repteret neveznek el valamelyik hős tömeggyilkosról.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »