Nincs balos megállapodás, de Gyurcsány állítólag részeg volt

Nincs balos megállapodás, de Gyurcsány állítólag részeg volt

A Demokratikus Koalíció irodájában tartott megbeszélést követően Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt mondta, tudták, hogy a tárgyalás csak egy folyamat kezdete lehet, ezért nem is gondolták, hogy vasárnap „bármiben megállapodásra” jutnak. Azt viszont fontos előre lépésnek nevezte, hogy egy asztalhoz ültek. Hozzátette,

tudomásul veszik, hogy a Jobbik nem hajlandó velük tárgyalni.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke úgy fogalmazott, értik az LMP álláspontját, hogy a Jobbikkal is szeretnének „választási együttműködésre törni”, de a kormányváltás elsődleges feltétele a vasárnap tárgyalóasztalhoz ülő három pártszövetség megállapodása.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje azt mondta, hogy a kormányváltás csak teljes ellenzéki koordinációval valósítható meg, de „az LMP-n kívül más nincsen, aki elkötelezett ebben az irányban”.

A Magyar Nemzet szerint Szél Bernadett úgy fogalmazott,

nem lehet „balról megverni” ezt a kormányt,

Hírdetés

vagyis ahhoz, hogy le lehessen váltani őket, igenis szükség van a Jobbikkal való együttműködésre is.

A Jobbik részéről Vona Gábor hétfőn fog leülni Szél Bernadettel tárgyalni, a baloldali pártokkal viszont erre nem hajlandók.

Vágó Gábor LMP-s képviselő a 444.hu-nak adott interjújában azt mondta, köszönik a DK székházába való meghívást, de ha ő részegen otthon meghívja egy barátját beszélgetni, akkor az a minimum, hogy őt is megkínálja whiskyvel.

08:00-tól:

Arra a kérdésre, hogy ez mit jelent, Vágó azt mondta, „mind fizikai, mind átvitt értelemben” komolyan lehet venni a szavait. Mivel a vendéglátó Gyurcsány Ferenc volt, ezzel gyakorlatilag azt mondhatta, hogy

Gyurcsány részeg volt a megbeszélésen.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »