Nincs diplomája az MSZP-s Kunhalminak – önéletrajzában kettőt is említ

Nincs diplomája az MSZP-s Kunhalminak – önéletrajzában kettőt is említ

Nem mondott igazat iskolai végzettségével kapcsolatban az MSZP elnökségi tagja, Kunhalmi Ágnes.

A szocialista párt hivatalos internetes oldalán található önéletrajzában korábban azt tüntette fel, hogy bölcsész- és politológusdiplomával is rendelkezik, ám egy pestszentlőrinci blog kiderítette, hogy az MSZP oktatáspolitikusa valójában még egyetlen diplomát sem szerzett. Kunhalmi a Gyurcsány-kormány alatt, 20 évesen már a miniszterelnöki kabinetirodán volt titkárságvezető, ezzel párhuzamosan kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen, majd az ELTE jogi karára is beiratkozott. Nyelvvizsga hiányában azonban mind ez idáig egyik helyen sem vehetett át oklevelet.

Hírdetés


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »