Nincs több diploma romológiai ismeretek nélkül – De a zsidók sem panaszkodhatnak

A jövőben a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) egyetlen szakán sem lehet diplomát szerezni anélkül, hogy a hallgató legalább három tantárgy teljesítése során „romológiai ismereteket” szerezne – mondta dr. Kustár Zoltán általános rektorhelyettes kedden az intézményben rendezett Cigány Szakmai Napon.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

– Egy szociológiai, egy történelmi és egy az adott szakhoz szükséges információkat adó tárgyat kell majd tanulniuk a fiataloknak. Létrejön a Romológiai Tanszék, jövő szeptemberben pedig már bevezetünk kurzusokat – tette hozzá. Kustár Zoltán.

Hírdetés

Oktatott tantárgyai: bibliai héber nyelv, exegetikai módszertan, ószövetségi írásmagyarázat, bevezetés az Ószövetségbe.

Az eseményen kerekasztal-beszélgetésen válaszolták meg a meghívottak a hallgatók előzetesen összegyűjtött kérdéseit. „Ne akarjuk megváltoztatni a szokásaikat!” – Elvégre oly csodálatosak… – Nem a kultúránkat kell átadni, hanem az evangéliumot, s tisztelettel hagyni, hogy az ott hasson, ahol szükség van rá – hangsúlyozta Dani Eszter, a Magyar Református Egyház missziós irodavezetője. A DRHE egykori diákja, aki Kárpátalján szolgál lelkészként, hozzátette, akarjuk megismerni a közösséget, ne tartsunk tőlük, és ne akarjuk megváltoztatni a szokásaikat. Az evangélium minden kultúra bizonyos pontjait kihívások elé állítja, a miénket is – tette hozzá.

(Heol)


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »