Nyolc év után született döntés a Fidesz egyik első, ikonikus elszámoltatási ügyében: az összes gyurcsányista gazembert felmentették

Nyolc év után született döntés a Fidesz egyik első, ikonikus elszámoltatási ügyében: az összes gyurcsányista gazembert felmentették

Nem jogerősen valamennyi vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette csütörtökön a Fővárosi Törvényszék bírája a Postapalota-ügyként elhíresült, nyolc éve húzódó perben.

A Magyar Posta vezetőit, köztük Szabó Pált, az állami vállalat egykori vezérigazgatóját, a Gyurcsány-kormány egykori tagját, illetve az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. munkatársait hűtlen kezeléssel vádolták a Posta Krisztina úti székházának értékesítése, valamint az új, XIII. kerületi Dunavirág utcai székház bérlése miatt. Az ügyben Balsai István fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést.

A Fidesz 2010-es győzelme után az első ügyek egyike ez lett, amelyben korábbi kormánytag, illetve a Gyurcsány-Bajnai időszakban regnált vezetők ellen az ügyészség nyomozni kezdett – emlékeztet a Népszava.

A Fővárosi Főügyészség 2013-ban emelt vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. A vádhatóság szerint 2007-ben a vádlottak áron alul, négymilliárd forintért értékesítették a székházat, és magas áron bérelték az újat. Mindezt tetézték azzal, hogy valótlan adatok közlésével megtévesztették a Magyar Posta Zrt. igazgatóságát, felügyelőbizottságát, valamint az ÁPV Zrt. igazgatósága tagjait, akik a székházbérlés és nem az építés mellett döntöttek – szólt a vád.

A perbe fogott vezetők végig tagadták, hogy bűncselekményt követtek volna el.

2006-ban a Magyar Posta Zrt. fővárosi irányító szervezete két saját tulajdonú – egy bérelt és egy ingyen használt – ingatlanban működött. A bérleti szerződés lejártával az elsőrendű, a másodrendű és a harmadrendű vádlott új irodakoncepciót dolgozott ki.

Hírdetés

Addig válogattak a szakértők között, hogy végül mindenkit felmenthessenek

A nyomozás során kirendelt ingatlanforgalmi szakértő viszont megállapította, hogy vádlottak szándékosan az ingatlanbérlést tüntették fel jó gazdaságos megoldásként, pedig az 2,5 milliárd forinttal haladta meg a bérleti díj reális összegét. A szakértő szerint gazdaságosabb lett volna az irodaépítés – áll a HVG összefoglalójában.

A bíróságnak azonban kételyei támadtak a szakvéleménnyel szemben, ezért kirendeltek egy másik ingatlanforgalmi szakértőt, illetve egy közgazdasági szakértőt is, akik szerint a bérlés megfelelő döntés volt, és a vádlottak az ingatlanértékesítéssel nem okoztak vagyoni hátrányt a társaságnak, mivel egy új irodaház építése jóval nagyobb tőkeigényű beruházás, mint a bérlés.

A bíróság emiatt úgy ítélt, hogy az ingatlanok értékesítésével összefüggésben nem állapítható meg vagyoni hátrány bekövetkezése. Az ítélet nem jogerős.

A Buda Palota, vagy Postapalota az 1920-as években épült a Magyar Posta irodaházaként, műemléki védettséget élvez. A 2016-ban 7 milliárd forintért a MNB-s Pallas Athéné alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. tulajdonába került ingatlant felújítják, és egy 14 ezer négyzetméter összterületű irodaházat alakítanak ki benne. A felújítás becsült költsége 8 milliárd forint, az átadás várható időpontja 2018 októbere – írja a lap.

Vádat emeltek a Postapalota eladása miatt

Nyomoz a rendőrség a milliárdos kárt okozó Postapalota-eladás ügyében


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »