Nyugdíjasok, akik idénymunka után kutatva lakókocsival járják be Amerikát

Nyugdíjasok, akik idénymunka után kutatva lakókocsival járják be Amerikát

Sokan egy Mátrixbéli léthez hasonlítják a lakókocsis életet. A termékeny éveikben, amikor volt pénzük, kellemes és előrelátható világban éltek. Tudták, hogy amikor eljön a nyugdíj ideje, akkor letelepednek. Csakhogy a valóság más. “Ez az egész biztonságérzetet ad, ami az emberek többségét boldoggá teszi. Viszont ez az egész csak illúzió” – állítja a Nomadland könyv szerzője.

 

A házaikat eladták, mert nem tudták fizetni. Egy részük a 2008-as gazdasági válság idején elveszítette az egész élete során összekuporgatott vagyonát, másik részük pedig az alacsony fizetéseiknek köszönhetően nem tudott spórolni a nyugdíjas évekre. Idős korukra lakókocsikba költöztek, amivel az országot járják idénymunka után kutatva, hogy legyen miből megélniük. Olyan új, 21. századi idősekről van szó, akiknek a száma Amerika-szerte egyre inkább elszaporodott. Nemrég került a boltok polcaira Jessica Bruder Nomadland című könyve, ami pontosan ezt a jelenséget járja körbe.

 

A karavános élet romantikus is lehet. Például szolgálhat az amerikai Foster Huntington, aki eladta a New York-i lakását, otthagyta a Ralph Lauren divatcégnél a tervezői állását és öt évvel ezelőtt az 1987-es gyártású Volkswagen Syncro áruszállító kocsiba költözött. Napjait szörfözéssel, természetjárással és a kocsijának a fotózásával tölti, amit a kaliforniai partvidék különböző festői szépségű térségeiben parkol le.

 

Az Instagramon több mint egymillió követőre sikerült szert tennie, akik naponta figyelemmel követik bejegyzéseit. Foster Huntington úgy lett sztár, hogy egy bohém mindennapjait élte. Egy olyan mozgalom élére állt, melynek lényege, hogy a fiatalok nem anyagi értékeket keresnek, hanem arra törekednek, hogy a lehető legegyszerűbben éljenek kötelezettségek nélkül.

 

Fotó: Instagram / thewanderlynx

 

Rengeteg hasonló történetet találunk, ám mindegyiknek van egy közös vonása: a fogyasztói életmód és a „normális élet” kritikája. Az egyik ilyen történetet képviseli Jason Roesslein, aki a Teslánál dolgozott, ám a kaliforniai havi lakbér 1250 dollár emésztett fel a fizetéséből, ráadásul a 14 ezer dolláros diákhitelét is fizetnie kellett.

 

Egy napon ezért úgy döntött, hogy egy Dodge Sprinter áruszállító kocsit vásárol, amit átalakított és öt hónapig az otthonaként szolgált. A munkahelyén tusolt és boldog volt. A megspórolt pénzén fizette a hitelét és rájött, hogy kevés pénzből is meg lehet élni. Az újságírókat vonzzák az ilyen nomád életmódot folytató emberek históriái, hiszen valamiféle üzenetet hordoznak, happyendeket, trükköket és ötleteket arra vonatkozóan, hogy miképpen lehet boldogan élni a mindennapi mókuskerék feladásával. Az érdeklődési körükön kívül azonban egyre inkább elhatalmasodik azoknak a nomádoknak és remetéknek a száma, akiknek a története még véletlenül sem végződik happy enddel.

 

Az egyetlen ingyenes hely a parkoló

 

Az, hogy ezek az emberek pótkocsikban végezték számukra nem kaland, hanem rémálom. Éppen erről az élethelyzetről írt könyvet a New York-i The Columbia School os Journalism professzora Jessica Bruder Nomadland: Surviving America in the Twenty-First Century (Amerika túlélése a 21. században) címmel.

 

 

Bruder könyve egy terjedelmes riportot tartalmaz azoknak az idős embereknek az életéről, akik állandóan úton vannak. Lakókocsikban, pótkocsikban élnek és sosincs nyugalmuk. Ahhoz, hogy túléljenek, kénytelenek egész évben idénymunkákat keresni.

 

„A fáradt szemeik olyan helyet keresnek, ahol végre leparkolhatnak és pihenhetnek egyet. Például a Walmart parkolóban, a külváros csendes utcácskáin, a kamionok melletti pihenőhelyen. A kora reggeli órákban, még azelőtt, hogy bárki észrevenné őket, ismét útra kelnek. A vezetés számukra biztonságot jelent, mert tudják, hogy Amerikában az egyetlen ingyenes hely a parkolóhely” – írja a könyv szerzője, aki a riport kedvéért szintén vásárolt egy lakókocsit, hogy pár hónapig az újkori nomádokkal együtt utazhasson.

 

Ezeknek a szerencsétleneknek a többsége azután kelt útra, miután a a 2008-as gazdasági válság idején elveszítették az egész életük során összekuporgatott vagyonukat, vagy a cégük még a nyugdíjas éveik előtt elbocsátották őket. Sokan viszont azok közé tartoznak, akik az alacsony fizetéseiknek köszönhetően egyáltalán nem tudtak spórolni a nyugdíjas éveikre.

 

Fotó: Harpers

 

Egy város, amit az Amazon tart el

 

A Nevada sivatag közepén elterülő Fernley városa nem éppen turistaparadicsom, de októberben és novemberben évek óta lakókocsik százai érkeznek ide. Ahhoz, hogy biztos parkolóhelyre tudjanak szert tenni, már nyáron megejtik a foglalást. „Ezen a helyen akartak áttelelni, holott a többségük tudta, hogy a lakókocsijuk nem alkalmas a nulla fok alatti hőmérsékletek átvészeléséhez” – írja Bruder.

 

Egy rutinvizsgálaton esnek át: ellenőrzik a múltjukat és azt, hogy nem találnak-e drogot a vizeletükben. Mindezt azért, hogy az Amazon hatalmas raktárában dolgozhassanak (2014-ben végül az Amazon Fernley városából a szomszédos Renbe költözött). Az Amazonban karácsony előtt óriási a sürgés-forgás, ezért kisegítőket vesznek fel a raktáraikban. A fizetés pedig tisztességes: 2013-ban 11,50 dolláros órabér fizettek, a túlórát pedig óránként 75 centtel emelték.

 

Ez iránt a munka iránt főként a kétségbeesett nyugdíjasok érdeklődnek. Fájdalomcsillapítókkal bedoppingolva naponta 10–12 órát dolgoznak a raktárakban. A mottójuk pedig így hangzik: „Dolgozz keményen, szórakozz és írd át a történelmet”.

 

Forrás: eTrend.sk/Körkép.sk

Nyitókép: Wanderlust

The post Nyugdíjasok, akik idénymunka után kutatva lakókocsival járják be Amerikát appeared first on Körkép.sk.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »