Ők állnak a vártán

A magyar kormány az általa megalkotott törvényt felülírva, nem betartva utaztatja át hazánk területén az illegális bevándorlókat Európába, ezzel egyértelműen és nyíltan támogatva földrészünk megszállására irányuló globalista háttérhatalmi terveket. De természetesen mindez a magyar rendvédelmi dolgozók és honvédjeink feje felett történik, akik továbbra is ezrével vannak határainkhoz kivezényelve és tevékenyen veszik ki részüket a Magyarország államhatárának őrzésében, védelmi rendszerének kiépítésében.

A határról érkező információink alapján az ellátásuk még mindig nem közelíti meg az elvárható minimum szintet.
Ezért továbbra is folytatjuk a B.M. Szebb Jövőért Alapítvány által útjára indított felajánlás gyűjtést a határvédelmi szervek és önkéntesek civil segítők számára.

A továbbiakban a felhívásunk olvasható, frissítve az első Hajdú-Bihar megyei átvevőhellyel a határvédők segítésére!

Felhívás támogatásra!

A határ menti szakaszon szolgálatot teljesítő rendfenntartók és önkéntes civil segítők támogatására indított gyűjtést a B. M. Szebb Jövőért Alapítvány. A gyűjtés logisztikai feladatainak ellátását a Magyar Önvédelmi Mozgalom aktivistái vállalták fel.

Elsősorban az alábbi felajánlásokat várjuk:
– szilárd könnyen fogyasztható étel,
– dobozos üdítő,
– sütemény (nem krémes állagú),
– csokoládé,
– gyümölcs
– ásványvíz (0,5liter)
– szőlőcukor
– kézfertőtlenítő
– sárga kukás zsák (behúzós)
– pormaszk
– gumikesztyű
– műanyag tányér, evőeszköz

Gyűjtőpontok és a helyi koordinátorok elérhetőségei:

Hírdetés

Budapest, Gergely Gábor 06 70 617 0508 [email protected]

Pest megye
Nyáregyháza, Csernai István 06 20 399 7225 [email protected]
Tápiószőlős, Bartha Barna 06 70 605 9777 [email protected]
Százhalombatta, Gödöny Tibor 06 20 623 4495 [email protected]

Szolnok megye
Abádszalók, Kozár László 06 30 532 7508 [email protected]
Újszász, Vásár István 06 70 408 2327 [email protected]
Kunmadaras, Zádori János 06 30 9637 312 [email protected]
Tószeg, Hasznos Frigyes, 06 70 322 3753 [email protected]
Karcag, Deák Eszter 06 70 408 3482

Békés megye
Békéscsaba, Dr. Bakucz Gabriella 06 70 671 2886 [email protected]
László Attila 06 70 631 9369 [email protected]
Végegyháza, Jámbor Sándor 06 30 553 7427 [email protected]
Gyomaendrőd, Klimó Sándor 06 20 225 1084 [email protected]
Szarvas, Tóth Zoltán 06 20 485 3875 [email protected]

Borsod megye
Alsózsolca, Szomolya Barbara 06 30 636 9020 [email protected]
Emőd, Kovács Sándor 06 70 428 9901 [email protected]

Szabolcs megye
Kemecse, Révészné Magyar Mónika 06 30 539 0182 [email protected]
Ajak, Tóth Viktor 06 70 371 7634 [email protected]

Baranya megye
Siklós, Vida Dezső, 06 70 372 4625 [email protected]

Hajdú-Bihar megye
Kaba, Kiss Imre 06 70 632 6618 [email protected]

Köszönjük!
MÖM hírszolgálat


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »